Ötödik szövegrészlet

Dalszöveg 

Ámult-bámult a világ, hogy hogy lehet ez? Hét apa egyszerre!
Ecsédi oda is sziszegte Tímeának a kán mellén, hogy:
- Ezért a nyilatkozatért még számolunk! Arra nem gondolsz, hogy milyen fényt vetsz a szülőhazádra? Még azt gondolják, hogy itt minden lány ilyen!
De Tímea visszasziszegte, hogy:
- Csakhogy én szabad va... vagyok, és én csak azt akarom, hogy a gyerekemnek egy apát szerezzek, egy bárkit be!
Ám ekkor kiáltozás hallatszott a népek piacán, Ecsédi odakapta a fejét. Termetes csauszok lökdösték ott a sokaságot dárdanyelekkel, hogy:
- Utat az állomásparancsnok úrnak! Utat, kutyák! Utat!
És Ecsédi egy gyaloghintót látott elúszni lassan a fejek fölött, belőle aranypénzt szórt egy gyémántgyűrűs kéz. És Ecsédi fölismerte a selyemruhás, piros öves nagyurat, hogy:
- Miklós! Vizi Miklós!
És leugrott a tevéről - Tímea utána -, és a tömegben verekedték előre magukat, de a csauszok visszalökték őket. Ecsédi pedig kiabált, hogy:
- Miklós! Vizi Miklós! Nézz rám! Én vagyok az, Ecsédi! Miklós, nézz rám!
Az állomásparancsnok unottan fordította arra fényes tányérarcát.
- Hej, Miklós! Negyven évig jóba-rosszban együtt! Én vagyok az, Ecsédi!
Az állomásparancsnok petyhüdten hunyorgott, majd ásított. (Superwhite fogkrémet használt.)
- Ecsédi, Ecsédi - motyogta.
Az állomásparancsnok nem emlékezett.
- Hej, Miklós! Hát, hát együtt szenvedtünk az elmúlt rendszer poklában! Ennyire elvesztetted az identitásodat?
Tímea közbekiabált, hogy:
- Bácsi kérem! Maga olyan nagy meg erős, nem akar a gyerekem apja lenni? Valaki legyen az apa! Lehetne éppen maga?
A kövér nagyúr fényes tányérarcát forgatta, hogy:
- Ecsédi. Ecsédi.
Az állomásparancsnok nem emlékezett.
- Hej, Miklós! Hát együtt szenvedtünk az elmúlt rendszer poklában. Együtt voltunk félálomban Kádár apó ölebei, orosz akol ól-melege, gyerekei. Vizi! Ecsédi szól hozzád! Helló!
- Ecsédi? Ecsédi?
Az állomásparancsnok nem emlékezett.
A csauszok a piac szemetébe lökték a régi barátot. (Ecsédi másodszor ájult el fél óra leforgása alatt.) Tímea zokogva borult a mellére, hogy:
- Bácsi kérem! Ki lesz a gyerekem apja, ha maga itt meghal nekem. Valaki legyen az apa! Lehetne éppen maga.
A gyaloghintó pedig lassú rabszolgáival, mint egy nagy rovar, fölkúszott a Nyugati pályaudvar bársonyszőnyeges lépcsőin. Körülöttük az őrszemélyzet, kéksisakos rendfenntartók tisztelegtek, hogy:
- How do you do, Mr. Vizi! Nice to see you. Happy to meet you. It's a nice day, isn't it, dear Miklós?
- How do you do! - szikráztatta meg gyűrűit az állomásparancsnok.
És a gyaloghintó már bent is volt a nemzetközileg őrzött és ellenőrzött fellegvárban.
Itt, itt olyan, de olyan illatfelhő fogadta őket, hogy, hogy Coco Chanel, Miss és Mistress Dior, Aqua Brava, L'Heure Bleue, Opium, C' est la vie! az Yves Saint Lauranttól, Paloma Picasso, Rive Gauche, satöbbi. Zárójel bezárva. És Hamburger, Bamburger, Burger King, és King Burger, és Bourbon folyt patakokban. És az oldalfalakon filmvetítések folytak, szikráztak és villóztak, hogy: Veszélyes viszonyok, Csupasz pisztoly, Farkasokkal táncoló, Twin Peaks, satöbbi. Zárójel bezárva.
És gyönyörű meztelen nők futottak elő, kiemelték és a talpára állították az óriás testet, Viziét, legyezték. Vizi hunyorgott és nyögött, hogy:
- Na, hogy állunk a bevagonírozással lányok?
Az állomásparancsnok kérdésére a legszebbik meztelen nő (egy ilyen nagy, combos, szőke, komoly dudákkal) lépett elő. Vizi megcirógatta az arcát ennek a kedvencének - mer' láthatólag a
kedvence volt neki ez a kirúzsozott mellű, és mondta, hogy:
- Na mondjad, Marilyn, honey baby, honey-kám.
- Minden vagon tele - jelentette Marilyn. A lakosság kiválasztott példányai a helyükön, csak a kettes vágányon tapasztalható némi nyugtalanság.
- Na lássuk azt a kettes vágányt akkor - mondta az állomásparancsnok, és puha papucsain csoszogva megindult a kettes vágányon várakozó szerelvény felé, mert a Nyugati pályaudvar üvegcsarnokába minden vágányon állt egy szerelvény, és az ablakokból pedig emberfejfürtök lógtak ki, hogy:
- Mr. Vizi! Mr. Vizi, mikor indulunk, és hová?
Vizi megáldotta a vagonlakókat, hogy:
- Nyugalom, emberek! Nyugalom, magyarok! - mondta sztentori hangon.
- Mint tudjátok, fiaim, nálunk a történelem, a társadalom fejlődése vakvágányra futott, kiderült, hogy a sínek nem vezetnek tovább, mi most hátramenetben visszajöttünk, az új vágányok kiépítése folyamatban. Ti vagytok a kiválasztottak, a Nyugati pályaudvar népe, akik mindjárt indulnak.
- Na jó, de mikor? - kiabálták a kettes vágányról.
- Hát, mindjárt, fiaim - mondta az állomásparancsnok, és azzal intett Marilynnek, és az a gyönyörű meztelen, szőke nő előrelépett, a, az, az egyik lábát, az egyik lábát a nyakába vette, a, és nyakába vette, és a másikon pörgött, pörgött. A meztelen női sorfal az Marilyn mögé sorakozott, ők is a nyakukba vették a, a, az egyik lábukat, de a másikon nem pörögtek, hanem, hanem csak ringatóztak és, és énekeltek, hogy...

Multimedia track