Időpont
CSEH TAMÁS
Született 1943-ban Tordason, Fejér megyében. Az általános iskola befejezése után édesanyjával Budapestre költöznek, nővéréhez és apjához. A József Attila Gimnázium után tanítóképzőbe jelentkezik. Általános iskolában tanított Perkátán, majd jelentkezett az egri tanárképző főiskola rajz szakára. Egy ideig rajzot tanított, majd a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után döntött, nem lesz festő.
Véletlen találkozása Bereményi Gézával egy új, különös műfaj születését jelentette. Évek óta rendszeresen énekel, dallamaira Bereményi ír szöveget. Szerepelt néhány filmben, rengeteget lép fel az Egyetemi Színpadon, az R klubban, a Huszonötödik Színházban. Önálló estjének címe a Dal nélkül volt. Másik Jánossal készült lemezének címe: Levél nővéremnek.
Nincs: lakása, felesége, vagyona…
Van: négy gitárja, százhatvan dala, számtalan magnótekercse, egy kocsija, négy farmernadrágja. És egyre nagyobb tábora, akik minden Cseh Tamás-esten ott szoronganak, hogy hallják és újra hallják őt.
- Azt mondják, nem szereted az újságírókat. Fáraszt és idegesít, ha rólad kérdezősködnek, a személyedről és nem arról, amit csinálsz.
- Mindenféle nyilatkozat azért zavar, mert az emberek természetszerűen kíváncsiak az előadóra és én tudom, hogy bennem semmi különös nincsen. Énekelni szeretek, de a tartozékokat nem tudom megszokni. A dalok vannak – nem én vagyok, én vagyok a dalok által – és nem hajolhatok meg a dalok helyett. Ha siker van, az a daloké, nem pedig az enyém. Azt hiszik, hogy a félszegségem, a zavarom „csinált” dolog. Nem. Tényleg nem értek a külsőségekhez.
- Mire emlékszel vissza a gyerekkorodból?
- A falura, amit nagyon szerettem. A házra, amiben laktunk, a rengeteg könyvre, a padlásra, a kertre, nyulakra, kecskékre, lovakra, tehenekre, gyöngytyúkokra.
Festőnek készültem, nagyon sokat rajzoltam, az anyám mindent rámhagyott, mindent szabad volt, gyönyörű évek voltak.
A gimnázium akkor még fiúgimnázium volt. Laza barátságok, haverságok alakultak ki…
- Hallottam arról, hogy ekkor lettél indián…
- Igen. Négyen-öten kezdtük el, akiket érdekelt az indián folklór nem a kalandregények szintjén. Minden fellelhető anyagot elolvastunk, összegyűjtöttünk, és nyaranként elmentünk és még ma is elmegyünk a Bakonyba, indiántáborba.
- Mit jelent ez?
- Ugyanolyan körülmények között élünk, mint az észak-amerikai indiánok. Sátorban lakunk, hosszú, fekete parókát viselünk, magunk készítjük a ruhánkat, magunk varrjuk a mokaszinunkat, lovon járunk. Minden évben eljátsszuk egy történet keretében egymásnak azt, amit még megtudtunk az indiánokról. Én a sziúk történetével foglalkozom. Írtam is egy könyvet, a címe a Hadiösvény. Nem adták ki. Sajnálom, mert a történet háttere hiteles és valódi. Nem a kalandfilmek és kalandregények indiánja szerepel benne, hanem az az indián, akivel esetleg találkozhattam volna Dél-Dakotában.
- Festő akartál lenni.
- Nem lettem, rájöttem, hogy a képek, amiket festek, nem fejeznek ki engem. Nem voltam elég felnőtt ahhoz, hogy fessek. Csak szerencsésen elsántikáltam a főiskolai diplomáig.
- A zene egy másik önkifejezési forma. Talán összefüggésben van azzal, hogy akkor kezdted el, amikor abbahagytad a festést?
- Nem ilyen bonyolult ez. Dalokat érettségi óta írogattam. Volt egy zenekarunk, aztán felbomlott, és akkor kezdtem egyedül a magam szórakoztatására játszani. Megkíséreltem magyar szöveget írni hozzájuk, de nagyon blődnek éreztem. Aztán megpróbáltam párat angolból lefordítani, azok is rémesen hangzottak magyarul. Akkor angolul próbálkoztam szöveget írni. Úgy könnyen ment és tetszettek is nekem.
- Mikor találkoztál Bereményi Gézával?
- 1971-ben. Valahol ittunk a barátaimmal. Itt akadtunk össze. Hallotta, hogy Bacsó Péter két filmjében is volt zeném. Bereményi már előtte írt néhány szöveget beatzenekaroknak. Lakása éppen nem volt, odaköltözött hozzám az albérletbe és megszületett a Desiré. Fordítva dolgoztunk. Nekem van a rengeteg angol szövegű dallamom: Géza erre írja a szövegeket.
- Felléptél-e a találkozás előtt valahol?
- Eszemben sem volt. Aztán, amikor részt vettem a Még kér a nép forgatásán, esténként játszottam a többieknek. Tetszett nekik, kérték, játsszak másnap is. Az odalátogató Gyurkó és Berek Kati megkérték, állítsak össze egy önálló estre való anyagot.
- Így született meg a Dal nélkül…
- Igen.
- A szövegeit nézegetve, elemezve ezeknek a daloknak, igen ellentmondásos következtetésekre jutunk.
- Lehet. Ezek a dalok a „h i á n y” pótlására születtek. Milyen hiány? A hiány.
Gondold el: a régi slágerek, amiken felnevelkedtünk, meghaltak. Órákig idézgetik őket társaságban, éneklik röhögve, sírva, gúnyosan vagy nosztalgikusan, de éneklik. Talán ezek pótlására, ezekkel rokonságot vállalva ilyenek ezek a dalok, amilyenek.
Benne vagyunk mi, a korosztályunk, az irónia felé kacsintás, az irodalmi persziflázs, azoknak az arcképe, akik körülvesznek bennünket, a hétköznap, a hétköznap szavaival, egy emlék, egy foszlány, egy hangulat.
Nem rokonítható, nem skatulyázható. Ehhez itt kellett végigélni az ötvenes éveket, azokat a könyveket kellett olvasni, imádni a Shadowst és az Egy boldog nyár Budapesten-hez hasonló giccseken felnőni. Bereményi tökéletesen át tudja venni ezt: egy beszélgetés, egy mozdulat, egy történet, amit mesélünk te vagy én egymásnak – és kész a dal.
- Megjelent a lemezed Másik Jánossal, miért nem a dalok kerültek rá, miért egy összefüggő levélciklus?
- Annak idején a dalok lemezfelvételét a sanzonbizottság mind szövegileg, mind zeneileg alkalmatlannak minősítette.
Később a Másik Jánossal előadott Levelek ciklust alkalmasnak találta. Mindenki kérdezi, miért nem a régi dalok? Talán a következő lemezem ezekből fog összeállni. A levelek sikerei előlegezi, hogy a régiek lemezformában is megjelenjenek.
- Sokszor mondod a közönségnek, amikor kérik, hogy ezt vagy azt énekeld el, hogy nem emlékszel jól a szövegre…
- Tényleg nem. Százhatvan dal elég sok. Különösen azért, mert van olyan dallam, amire két-három változatú szöveg is íródott.
Most végre rendszerezve magnóra vettük őket.
- Nagyon nagy sikered van – egy réteg: főleg értelmiségiek, egyetemisták rajonganak érted. Gyűjtik a szövegeiteket, a zenédet. Fogalomként idéznek, utánoznak, beszélgetésben a te dalaid fordulataival élnek.
- Azért lehet így, mert ezek az emberek ugyanazt az élményt átélték, mint én, vagy ha nem, ráéreznek erre a világra.
Seszták Ágnes