Fodor Sándor írása a Szabad Európa Rádióról
Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján 1951 október 6-án kezdte el sugározni magyar nyelvű adását Münchenből a Szabad Európa Rádió, amire a magyar politikai vezetés határozottan reagált, megteremtve a korszak szűrt levegőjét, amikor mindenki tudta, hogy a légkör miért.
Egy éven belül kiépült egy nagy teljesítményű rádiózavaró hálózat, amit rendes rádióállomásokra telepítettek. Ezzel együtt az elrejtést is megoldották az elvtársak, mert a laikus közönség nem feltételezte, hogy a műsorszóró állomásokról történik a zavarás. A közelben lakók előtt azonban nem volt titok, mert a rendes vételt is lehetetlenné tette a morgás és a sistergő hang. A zavaró hangot körzetenként egy-egy speciális szovjet gyártmányú zajgenerátor szolgáltatta. A zavarást a hírperiódus előtt 1-2 perccel kezdték meg, de gyakran előfordult, hogy kisebb hibák miatt csak a híradás 2-3. percében sikerült bekapcsolni. Vélhetően ennek ismeretében alakult ki a SZER hírműsoraiban az a szokás, hogy a hírblokk első percében a főbb híreket nagyon röviden elmondták.
A Megáll az idő című film egy fürdőszobai jelenetében, a kád szélére állított rádión szólal meg az ismerős hang: "Itt Cseke László beszél, a Tinédzser partit hallják, a 19, 25, 31 és 49 méteres rövidhullámon". A sistergéssel kísért felkonferálás olyan elemi erővel idézte föl a kort, hogy a nézőtéren beleborzongott mindenki, aki kádári években rendszeresen hallgatta a Teenager Party műsorát. Ebben a műsorban Cseke László a legaktuálisabb nyugati szongokkal fertőzte a magyar ifjúságot, szinte a megjelenésük pillanatában ránk zúdítva a Rolling Stones, a Beatles, a Kinks, az Animals, vagy a Nashville Teens legújabb dalait.