Balázs György írása a Filmvilág 1972. július 1-i számából.
Jó jel a fesztiválhoz
A veszprémi tévéfesztivál indulásával szinte egyidőben kezdte sugározni a televízió az Alattvalók és királyok című hatrészes történelmi dokumentumfilm-sorozatát. Ezen a fesztiválon természetesen még nem állhat versenybe, de — hadd próbálkozzunk meg egyszer a jóslással — a következő fesztivál egyik győztese lehet. Ügy hisszük, e mű elemzésével — mely televíziónk nagykorúságát bizonyítja — köszönthetjük legméltóbban a fesztivált.
A kamera lassan, tapogatózva indul el a szobron alulról felfelé. Elidőz a lábon, a ruházat művészi redőzetén. Az egész képernyőt betölti a kéz, a szinte vonagló, kifejező ujjak. Az arcnak már csak egy részlete fér a felvételbe; szinte külön-külön ízlelhetjük a szemeket, a szájat, elölről, profilból. Majd újra kezdi, megint alulról, a szobrot, s a nézőt meglepi, hogy ugyanazok a részletek most új gondolatokat keltenek. Végül kitágul a látóhatár, s szemünk befogja most már az egész művet, kompozícióját, összefüggéseit, melyeket már értünk...
Analóg módszerekkel vállalkoztak a tv új dokumentumfilm-sorozatának alkotói egy sokkal bonyolultabb feladatra: áttetszővé, érthetővé tenni történelmünknek mintegy 1460-tól 1526-ig tartó, bonyolult és sorsdöntő szakaszát, Mátyás korát, Dózsa korát és Mohácsét. Mátyás büszke birodalma és Mohács gyászos Magyarországa közt az utókor csak az ellentétet látta — s azt is akarta látni. A Mohács utáni ország vigasza és eszménye Mátyás országa volt. Főképpen az utolsó húsz év történelmi kutatása mutatott aztán rá az ellentétek mellett az összefüggésekre is: azokra a világtörténeti és hazai folyamatokra, melyeknek hatását már Mátyás királysága is érezte, s amelyek Mohácshoz vezettek.
Szerencsés választásnak tarthatjuk, hogy a televízió sorozatának első része Janus Pannoniusról szól, akinek ötszázadik halálozási évfordulójáról éppen idén emlékeztünk meg. Nemrég jelent meg verseinek minden eddiginél teljesebb magyar fordítása is: azt hiszem, sok tévénézőben támad fel a kedv e versek olvasására. Miaga a film persze történelmi dokumentumfilm; néhány epigrammán kívül elsősorban olyan verseket hallhatunk benne a nagy pannóniai költőtől, amelyek korfestő érdekűek. A szegény kisnemes fiából lett pécsi püspök, Mátyás diplomatája, majd szlavóniai bánja békét, nyugalmat esedezik, kér ezekben magának s az egész országnak. Felejthetetlen élményem marad e versek előadása. A reneszánsz ihletésű kísérőzene, az énekelve skandált időmértékes sorok korfestő ereje szuggesztív.
A film azonban nem erről szól. Témája két párhuzamos pálya: Kesincei Jánosé és Hunyadi Mátyásé. Fügedi Erik tartalmas előadásában méltatja e pályák futását. Higgyük el neki, hogy az 1472-es Vitéz János-féle összeesküvés résztvevői csakugyan török-ellenesebb királyt akartak, s nem kevésbé-keménykezűt; ez mindenesetre méltóbb Janus Pannoniusról, az európai hírű költőről s az összeesküvés résztvevőjéről alkotott elképzelésünkhöz... Ez sem tompítja azonban a költő tragédiáját, hiszen fiatalon, kegyvesztetten bujdosva kellett meghalnia, rettegve attól, akinek emelkedését köszönhette. S Mátyás, aki Janus Pannoniust köröztette, maga is nem múló lelki sebet szenvedett. Legjobb, bizalmas híveinek árulátó gyanakvóvá s magányossá tette egész életére.
Egyebek közt erről szól a sorozat következő része, Mátyás állama. A király, aki a rendektől csak annyi támogatást remélhetett, amennyit ügyes lavírozással kicsikart tőlük, az 1472-es összeesküvés után kancelláriájában sem bízik többé. „Soha mások tanácsával nem élt” — vallotta halála előtt. Központosított állami gépezetében egyre nagyobb szerepet játszott közvetlen személyi bizalmasa, szekretáriusa, s az állam oly fontos pénzügyeit is a személyre szabott kimcstartóságra bízta. Mindent közvetlenül, egy-két bizalmasa útján akart intézni, s e minden nála sokkal többet jelentett, mint elődeinél. E részben már Szűcs Jenő, Bónis György, Kubinyi András is kifejti véleményét Mátyás korai centralizált abszolutizmusáról. Megemlékeznek Mátyás egyik nagy reformjáról, a szakszerűsített, központosított új elvű jogszolgáltatásról; adó- és pénzügyi reformjairól; a királyi hatalom fokozatos elszigetelődéséről. A harmadik rész. Mátyás országa (a kitűnő Szakály Ferenc bevonásával) aztán ennek társadalmi hátterét is bemutatja. Az oszmán-török birodalom türelmes, céltudatos hódító politikáját, s ezzel kapcsolatban a sokba kerülő zsoldos hadsereg felállításának szükségét. Mátyás sokat vitatott külpolitikáját is e rész elemzi, rámutatva az északi és nyugati hódításokban megtestesülő hibákra, de azokra a körülményekre is, melyek Mátyás elhatározásait indokolták.
Mátyás új elvű, központosított birodalma a sok adó által elszegényítette az országot, melyet gazdaságilag amúgy is egyre nehezebb helyzetbe juttatott a világkereskedelem fő útvonalainak áthelyeződése s a hazai városi polgárság tőkeszegénysége. Anyagilag épp az a réteg szenvedett a leginkább, amely a monarchia fő támasza volt: a városi lakosság. 30—40 szabad királyi város mellett 700—800 mezőváros volt ez idő tájt az országban, s az utóbbiak —, ha lassan is — útban voltak a szabad városok termelési struktúrája és jogi státusza felé. E fejlődés a különböző tényezők hatására Mátyás alatt megállt, sőt némely helyen visszájára is fordult. A városok rászorultak a beözönlő paraszti munkaerőre és a városokba beköltöző módos parasztok tőkéjére. S mindenképp szükségük volt a központi hatalom támogatására a nagybirtokosokkal szemben.
Mátyás hirtelen halálával aztán minden félbemaradt és fonákjára fordult (IV. rész: Mohács előtt). Az utódjául választott Jagelló Ulászlót a rendek arra kényszerítették Farkashidán, hogy lemondjon Mátyás szerzett királyi jogairól. A kisnemesség, amely Mátyás korában a központi halálom szövetségese volt a bárókkal szemben, most önálló erővé igyekszik válni a vármegyékben s az országgyűlésen. Vezére, ideológusa is van már Verbőczy személyében. Az 1505-ös rákosi végzés szenvedélyes szavakkal fogalmazza meg a nemesi nacionalizmus oly sokáig érvényes eszméit: szerepel itt már a haza védelmének indoklásaként az is, hogy Magyarország a kereszténység pajzsa és bástyája. Az idegengyűlölet mellett megfogalmazza az igazi szittya karakterológia alapjait is: nem holmi auktorok ismerete díszíti, hanem a nyers, a világhódító szittya ősökhöz méltó marciális magatartás.
Fontosabb ennél, hogy míg az előző században viszonylag nyitott volt a nemességbe való felemelkedés útja a módosabb parasztoknak, s a katonáskodó, vagy papi hivatást választó parasztfiúknak, addig most a nemességhez való tartozás egyetlen kritériumává a nemesi származás válik, s így már ekkor, a parasztháború előtt egy évtizeddel megjelenik az örök nemesség (s ezzel együtt az örök jobbágyság) fogalma... S jobbágy mindaz, aki nem nemes, tehát a mezővárosok, sőt a szabad városok polgárai is. így készíti elő a rákosi országgyűlés 1505-ben a jobbágyok és mezővárosok 1514-es szövetségét.
És Mohácsot. (V. rész.) A központi hatalom hanyatlása, a társadalmi küzdelmek s fele úton levő folyamatok teszik lehetővé a töröknek, hogy 1521-ben szétzúzza a déli végek várrendszerét, s megkezdje hódítási stratégiájának harmadik fázisát: felkészüljön a meghódítandó Magyarország katonai fő erőinek szétverésére. De talán még így is meg lehetett volna állítani a török seregeket, hiszen azokat is sok tényező korlátozta: létszámukat és előrenyomulásuk sebességét az utánpótlás nehézségei, hadjáratuk időtartamát a rövid nyári évszak. Am a késlekedő, viszályoktól gyötört, egységes vezetéssel nem rendelkező magyar seregek nem használták ki lehetőségeiket, s Mohács mezején egy a halálra elszánt, de győzelmében nem hívő magyar sereg találkozott a győzni akaró s ügyesen vezetett török sereggel.
Az egész sorozat (a VI. részt: Ki volt Dózsa György? később ismertetjük) alaposan felhasználja történeti kutatásunk újabb eredményeit. A résztvevő történészek — egyben a korszak kiváló kutatói — szabadon (nem felolvasva) és sokoldalúan világítják meg témájukat. De e sorozat nem felolvasás-sorozat. Dokumentumfilm jellegét éppen a korabeli emlékek — épületek, műtárgyak, használati tárgyak, térképek, iratok, metszetek — bemutatása biztosítja. Az operatőr, Grunwalsky Ferenc átgondolt művészettel állította a kamerát a filmsorozat céljainak szolgálatába. Felvételei nem szorulnak kommentárra: szavaknál meggyőzőbben közvetítik a történelem mondanivalóját, s képes a nézőben felidézni a korszak nagyságának és pusztulásra ítéltségének 'kettősségét. Néha egy falrepedésen időz a kamera szeme, néha omladozó várromokon tapogat végig. Mellette az egykorú metszet, az élő, funkcióját mutató egykori várossal. Az időtől koptatott vagy megcsonkult műalkotások részletes bemutatása az asszociációk hosszú sorát indítja meg a nézőben. Az operatőr Grunwalsky a második, harmadik s negyedik rész rendezője is egyben, de látásmódja egységessé teszi az egész sorozatot (az első részt Hanák Gábor, az ötödiket Fazekas Lajos rendezte — jól).
Hasonlóan gondolatokat ébresztő a zenei kíséret — a régi zene és a Sebő Ferenc szerezte, kort idéző új is. Bereményi Géza versei, melyeket Cseh Tamás gitár-kísérettel énekel, emocionálisan mintegy alátámasztják a rendezői szándékot.
A filmsorozat tartalmilag, de formájában is kétségtelenül új utakat keres és talál. Nem „untatja” a nézőt. Mátyás személyének, udvara reneszánsz kultúrközpont-voltának bemutatásával — általában a kultúrhistóriával. Történetírásunk korszerű felfogását követi ebben a gazdaság- és 'társadalomtörténet prioritásáról. Abban is értjük a rendezői szándékot, hogy a néző gondolatainak áradását nem akarják megállítani az oly gondosan fényképezett műtárgyak, építészeti emlékek megnevezésével. A képernyő azonban a tudnivá’gyó millióké, « ha máshol nem, a filmek után bátran pótolni lehetne ezt a hiányt.
Az alkotók gondolati és műfaji bátorsága azonban csak dicséretet érdemel.
