"A monodráma filozofikus és apokaliptikus látomásokkal telített szövegét Cseh Tamás a történeteknek hitelt adó emberi indulatokkal és olyan mély drámai átéléssel tolmácsolja, mintha vele megtörtént, fájdalmas élményeit panaszolná el. Teszi mindezt szövegmondási technikája széles színskálájának megcsillogtatásával. Az előadás hőfokát megfelelő ritmusú dalaival és gitárjátékával fokozza. Összecsengő rímű, ütemes szerzeményei a korábbiakhoz hasonlóan önálló életet élnek, de a drámaszövegre és egymásra hangolódásuk növeli funkcionálisságukat. Igazságtalanság lenne Cseh Tamás kiváló interpretáló készségét csupán szövegmondásra és a fárasztó monológrészleteket feloldó éneklésre korlátozni. Előadásművészetének nagysága és egyedisége ugyanis abban a természetes spontaneitásban rejlik, hogy mindenkor azonos értékű társzerzőként alakítja és értelmezi a műalkotást. Nem kívülálló tolmácsolója, hanem részese a darabnak.
Ez lehet a titka annak a csodálatos és megmagyarázhatatlan jelenségnek, hogy filmre írt dalai sohasem háttérzeneként vannak jelen, hanem a játékfilm szerves részét képezik. Gondoljunk csak a Közerkölcsök, magánbűnök hanganyagában felejthetetlen motívumként visszatérő tangóvariációkra. A katarzisfeloldó és fülbemászó tangóakkordokat „Játékkatonák” című számában is elővarázsolja."
Részlet Bányai Lajos cikkéből (Cseh Tamásnak dolgozik az idő. A Nyugati pályaudvar Szegeden. Krónika, 1993. március)
