A BAKONYBÉLI MEDENCE A SZENTEK VÖLGYE

1. A bakonybéli remeteség gyökerei

Bakonybél határában, a Borostyán-kő tövében fakadó három forrás gyűjtőneve: Borostyán-kút, vagy nép nevén Szentkút. A Borostyán-kúti remeteség a belső elrendeződésnek, Isten és ember találkozásának szent helye, a település egyik szakrális középpontja. Ez a remeték által lakott, imádságukkal és vezeklésükkel megszentelt hely hasonlatos a kincset rejtő földhöz. Aki nyitott szemmel és érzékeny szívvel tekint a múltba, szemléli a tájat és benne önmagát, az kincset talál a szántóföldben. „Nagyon gondosan meg kell vizsgálni, hogy a novícius valóban Istent keresi-e…” (RB 58) A három monasztikus fogadalom: a stabilitás, az engedelmesség és a conversio morum az a három lelki eszköz, melynek segítségével a remeteségeben egyedül vagy a közösségben élők együtt tanúságot tehet Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról.
Az első remeteségek az ókeresztény egyházban Egyiptomban, Palesztínában és Szíriában jöttek létre. Szent Benedek a 6. században írt Regulájában a szerzetesek egyik fajtájának — s nem pedig a szerzetesélet magasabb fokának— tekinti a remetéket. A görög heremosz szó a sivatagot jelöli, az eremita pedig, amelyből a magyar remete szó származik, a sivatagban élő emberek megnevezése. A nyugati szerzetesség 10-11. századi periódusának sajátos jelensége a remete-mozgalom. Főként Itáliában virágzik, de nálunk Magyarországon, Bakonybélbe is.

2. Szent Günter  és Szent Gellért Bakonybélben

Günter Boldog Gizella rokona volt, aki a Niederaltaichi bencés monostorban lett szerzetessé. Rokonlátogatóba jött Magyarországra, s Ő nyerte meg  Szent Istvánt, hogy alapítson monostor a bakonybéli völgyben. Günter személyében tisztelhetjük alapítónkat, első apátunkat. Ő az, aki Szent Mauríciusz és vértanutársai tiszteletét Bajorországból Magyarországra hozta. Néhány év múlva visszatért hazájába.

3. Gellért szentté avatása

A Gellért szentté avatására készített őslegenda elveszett, s az ebből készült kis legenda csak szűkszavúan számol be az ifjúkoráról. A kései, ún. nagy legenda ugyan részletezi az itáliai éveket, de sok anakronizmus terheli a szöveget. Gellért Velencében született 980 k., és szülei 5 éves korában a San Giorgio monostorba adták, fiatal éveiben kapcsolatba kerülhetett Szent Nílussal, Grottaferrata görög monostor alapítójával és Szent Romuálddal, az itáliai remete-mozgalom újraindítójával. A remeteélet iránti vágya feltehetően — mely püspöki szolgálata idején is elevenen élt — ilyen személyes élményekből táplálkozott.
Szent Gellért a velencei Szent György Monostorból 1015 k. érkezett Szent István udvarába. A király az előkelő származású és kiváló műveltségű Gellértre bízta Imre herceg nevelését. Szent Gellért 1023 /1024 fordulóján telepedett meg a béli monostor remeteségében. Hogy miért vonult vissza a királyi udvarból a béli remeteségbe, arra vonatkozóan több magyarázat kínálkozik. A kisebbik legenda így beszéli el a történetet: „Történt pedig, hogy amikor Gellért látta: Szent Imre gyarapszik erényben, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfi módra legyűri, a nép zaja elől menekülve egy magányos helyre vonult vissza; melyet a nép nyelvén Bélnek hívtak. Itt hét álló esztendeig böjtnek, imádságnak, virrasztásnak szentelte magát, ki nem mozdult innen; kunyhót épített magának, ebben fogalmazta műveit, amelyeket saját kezűleg le is írt.” Szegfű László kutatásai szerint a királyi udvarból való visszavonulás hátterében a személyes indíték mellett politikai motívum is lehetett. 1024-ben a Velencéből elűzött Otto Orseoló doge családja Magyarországra menekült, ezzel egyidőben Gellért visszavonult a királyi udvarból. A két család rég vetélkedett a velencei dogei méltóságért, valószinűleg emiatt Gellért kitért az Orseolók elől, nem kívánta átörökíteni a családi békétlenséget. A király miután megtörte Ajtony ellenállását, az ő szállásterületén alapította meg a Marosvári (később Csanádi) Püspökséget. Ennek megszervezését és kormányzását Gellértre bízta. A szentéletű, tekintélyes szerzetes-püspök — több társával együtt — az István király halála után kitört zavargásoknak esett áldozatul a budai Kelen-hegyen 1046. augusztus 29-én.
Gellért személyében olyan missziós lelkületű szerzetes érkezett hazánkba, aki szavaival és tetteivel egyaránt Krisztus iránti hűségéről tanúskodott.
Szent Gellért, a velencei Szent György Monostor apátja zarándokbotot vett kezébe, s így érkezett Székesfehérvárra. A monostor zártságában élő szerzetes évekig a királyi udvarban szolgált, s élete felén remeteségbe vonult, a közéletből a magányba. A Szentlélek útmutatásaira fogékony ember a magányban töltött hét esztendő után a király kérésére ismét közszolgálatot vállalt. Életútja példaként áll előttünk: a magány és a közösség, a tanulás és a tanítás, a szó és a szótlanság kétpólusú világában élt. Ez a mozgás Gellért életének misztériuma. A tanítás és a remeteség a misszió két formája, mely a vértanúságban nyerte el végső értelmét.
1083-ban Szent László király kérésére a pápa szentté avatta István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt és a két Zobor-hegyi remetét: Zoerárd (Szórád) Andrást és Benedeket. A Szabolcsi zsinat (1092) óta a magyar egyház Gellért ünnepét szeptember 24-én üli meg.

4. Borostyán-kút (Szentkút)

IX. Gergely pápa 1230-ban kelt bullája említ két béli kápolnát,
az egyiket Szűz Mária tiszteletére szentelve Szent Gellért sziklája felett,
a másikat pedig Mária Magdolna tiszteletére szentelve, „Sorvul” kert felett. Elképzelhető, hogy a középkorban Szent Gellért sziklájának nevezett hely a Borostyán-kővel volt azonos.
Bél Mátyás úgy tudja, hogy Szent Günter a Borostyán-kőnek nevezett szép szikla tetején épített remeteséget a Boldogságos Szűz tiszteletére. Tudomása szerint később Szent Gellért is itt telepedett meg ugyanebben a völgyben, csak a fent említett helytől kicsit keletebbre, egy távolabb eső dombon.[1]
A 18. században a Borostyán-kúttal kapcsolatban — Gellért remetéskedésének vélt helyén — többet említik Güntert mint Gellértet. Úgy tűnik, hogy valóban helytálló az a feltételezés, hogy a mai Borostyán-kútnál Günthernek volt remetelakja, vö.: 1765. június 3-án Koller Ignác veszprémi püspök látogatta meg az apátságot, és mindjárt érkezése napján kisétáltak „ad scaturigines s. Guntheri”, azaz Szent Günter forrásaihoz. Fuxhoffer Damján bencés 1803-ban kiadott Monasterologiájában szintén megkülönbözteti Szent Günter és Szent Gellért remeteségét, és közlése szerint mindkét szentnek eleven az emléke, kultusza.
A monostor történetét feldolgozó 1838-ból származó írás úgy tudja, hogy Szent Gellért a temető helyén remetéskedett, „hol e’ század elején még látszhatók valának — ti. Szent Gellért tiszteletére szentelt kápolna — némelly nyomai, most az alapfalakon kül semmi sincs fen már.” Szent Günther remetesége a monostortól mintegy 500 lépésre esett, s a borostyáni kút felett volt található, ahol „itt ott maiglan is akadhatni némelly alapfalakra.” [2] A régi temetőben álló Szent Gellért kápolnának, ami köré a 18. század közepén a szerzetesek is temetkeztek, a 20. sz. elején már nyoma sem látszott.
Pótlására 1824-ben kápolna épült a Borostyán-kútnál (mai Szentkút) Nyuli Viktor plébános kezdeményezésére, ahogy a Bakonybéli Napló írja: „hogy eleget tegyenek a hívek igényeinek, akik buzgóságukban sokat járnak ide”.
A kápolnát Horváth Pál pannonhalmi kormányzó apát kérésére Szent Gellért tiszteletére szentelték 1825-ben.[3]

Vásárhelyi Anzelm OSB