Ez a dal először az Új dalok című lemezen jelent meg. Dalszövege itt olvasható.
Az éneket követő próza már csak a Jóslat a metrón című albumon hangzik el:
Minden megdermedt, csend volt. Az ajtók nem csukódtak be a Batthyány téren. A szerelvény vesztegelt, az utasok nem értették, hogy mi van. Hoppá, nekem itt dolgom van. - törte meg a csendet a suhanc, és ő barátságosan hátba veregette Antoine-t, megsimogatta a tanár úr fejét, megpaskolta Désiré arcát és kilépett a szerelvényből, és elindult fölfelé, a Batthyány tér irányába. Közben gúnyosan dudorászott, hogy .... ideálom, nem lesz ideálom, .... ideálom, ideálom, párápárá, páppápá. 1981 lett mire felérkezett az első felelősen kivégzett magyar miniszterelnökről elnevezett térre. Megállt egy üvegpavilon előtt az éles fényben, fölvetette göndör, fürtös, szép fejét, aztán elcsípett egy 60-as buszt, nem volt se jegye, se pénze. Nincs jegyem, nincs pénzem, ezek meg itt lent, Antoine, Désiré, meg a tanár úr, meg a többiek csak vesztegelnek, körbe járnak, vesztegelnek. Háhá! Lesz jegyem, lesz pénzem. Lesz jegyem, lesz pénzem, ügyesnek kell lenni. Ügyes leszek. Azóta a Blaha Lujza téri metróállomáson nem volt újságárus, helyette egy suhanc gyerekjátékokat, meg bőröveket árult sok táskával. A mi suhancunk bőrszíjait az különböztette meg a többiekétől, hogy két szög volt beleütve máj tájon. Aki csak ránézett erre a két szögre, azt mondta, hogy ilyen még nem volt, ez nekem kell, pénzt kell adni érte. És az emberek pénzt adtak a két szögért. A suhanc milliomos lett. Milliomos lett, fölült a pénzére, elcsúszott vele a Kanári-szigetekre, ott egy ideig együtt volt dzsipekkel, meg kurvákkal, rafinált élvezeteket érzett, olyat élvezett, amit más nem. Amikor egyszer már onnan is visszatért, leballagott a metróba, már nagy kíséret vette körül, palástján szögek, szemében kiéltség, gondjai sehol. Az egyik, ki tudja, mióta mellékvágányon veszteglő szerelvényből énekszó hallatszott ki. Mi ez King? - kérdezték tőle a többiek. Mert így hívták, mióta megemberesedett, King, King of Körút. A mieink. - mondta King és belépett a szerelvénybe. Az egyik ülésen egy öregúr aludt, lencséi alól könnyek szivárogtak elő, krombi kabátja még mindig biológia- és történelem szertár szagot árasztott. Egy más, egy embergyűrű közepén pedig két ember állt, az egyik így magasra tartott kezekkel nézett a másikra és az pedig kiabálta, hogy: '88, megváltozik minden, változás, változás, változás, változás, változás. Mi van fiúk, hol tart a menet? - kérdezte King. És Antoine, mert hiszen ő volt az, aki, aki így állt, hátra nézett és mondta, hogy: '88, '88, egy birodalom bukása, oroszok ki, magyarok négyszemközt maradnak önm...., egymással. Régi sérelmek, elő a szőnyeg a alól, ahova kussolni besöpörve voltak. Há! Régi sérelmek, behemóttá fölfúvódnak szabad levegővel, és bábábámm, egymásnak, bábábámm, bábábámm. Hogy nézett már ki Antoine? De már hogy nézett már ki Antoine? Két hatalmas, duzzadt, vérhálós szem volt, szárazon rezgett ez a szem, mindig eltért, elkóválygott központ nélkül. King meg is sajnálta. Aztán King legyintett egyet a palástjával és mondta, hogy: Leállítani a metrókat! Valaki vigyen pezsgőt a vezetőnek! Lezárni a lejáratokat, kinyitni a kijáratokat! Aki itt van, a vendégem. Emberek iszkoltak intézkedni King kíséretéből. Fürge kezek videókazettákat nyomtak be, zene zendült, több száz csatornán folyt a műsor. King gyerekjátékokat, meg bőröveket dobált az emberek közé. Közben a kíséretének az egyik része, az a járatokban már tekézett. Aztán King szétlebbentette a palástját és megpuszilta Antoine, meg...., az alatta kuporgó Antoine, meg a Désiré fejét és mondta, hogy szépek vagytok, legalább nekem szépek, drága jövendőmondóim, tőletek megtanultam, minden megtörténhet. Azok ott lent egymásra néztek, hogy mit tanult ez meg tőlünk? Hogy minden megtörténhet? Te King, Te azt tanultad meg tőlünk, hogy minden megtörténhet? King fönt bólintott, azok meg ott lent megint egymásra néztek, hogy azt tanulják tőlünk, hogy minden megtörténhet? Azt tanulják tőlünk, hogy minden megtörténhet? És Désiré először és utoljára életében, sírva fakadt. És közben már a szerelvényben állt a bál, alkalmazottak jöttek elő a járatokból, pezsgők durrantak, körbejárt a pohár, az emberek énekeltek, táncoltak, mulattak. Ott nem, nemcsak ilyen zene szólt, hanem mindenféle zene szólt, csörgött, buli volt, nagy, nagy, és egyszer csak King azt mondta, hogy és most énekeljétek el azt a dalt, na, tudjátok, a tiéteket! - mutatott Antoine-ra, meg Désirére. És