Hanák Gábor által készített életútinterjúkból választottunk ki két részletet, ami a csurgói koncertet és annak körülményeit idézi fel. Bihariné Asbóth Emőke a Művelődési Központ igazgatójaként és a Diákszínjátszó Napok szervezőjeként hívta meg Tamást fellépni Csurgóra, a másik beszámoló pedig Dr. Varga Istvántól származik, aki újságíróként volt jelen és tudósított a Diákszínjátszó Napokról.
Bihariné Asbóth Emőke
„...A Színjátszó Napok Csurgó életében nagyon sokat jelentett. Tehát szinte egy egész éves készülődés volt úgy a szervezőknek, mint a lakosságnak. Várták, hogy a színjátszásé legyen a város, és megtelt az utca a színjátszással, de nemcsak a központ, hanem mindig volt egy-egy jelenet, hol egy kocsmában, hol az utcán, hol egy iskolaudvaron, tanteremben, sportcsarnokban. Tehát akik éppen előadást tartottak a művelődési házban, vagy más helyszínen, azoknak megvolt a csurgói közönsége, meg mindig maradtak azért színjátszók is nézőnek, mert kíváncsiak voltak egymásra, de általában három csoportot mindig tudtunk mozgatni valahol a városban. […] Tényleg fergeteges volt mindig, az éjszakákról meg ne is beszéljünk. Na és ezen a tizedik jubileumi fesztiválon, '86-ban, 1-én volt a Szélkiáltó Együttes programja és hát a Tamásé pedig a következő esten. Tamás megérkezett, talán fél órával a kezdés előtt, csak egy kávét kért, és hogy nagyon fáradt, és ha lehet, akkor valahova zárjuk be, mert neki fel kell készülnie. A művelődési központunk egy ilyen 'U' alakú épület volt, az utcára néző volt a nagytermünk, ami nagyjából megfelelő volt, és háromszázötven ülőhelyet tudtunk úgy csinálni, hogy székek mellett padokat raktunk be. És az előterünkben, ahova két ajtó nyílt, az is zsúfolásig megtelt, tehát ott moccanni nem lehetett. Igen, amit fontos elmondani, amikor megérkezett, az az ölelés, amit kaptam tőle, hát most is megborzongat, hogy mintha örök életünkben ismertük volna egymást. Tehát ölelni nem mindenki tud, és hát tőle ezt kaptam.
A függönyig kísértem és amikor felért a színpadra hátranézett és valami csoda volt a szemében, fel sem kellett konferálni, semmit, hanem ő egyből megkezdte a műsorát. Hát, erről igazán nem is tudok beszélni. Akik ott voltak és akik az utcán voltak, egészen biztos vagyok benne, hogy az életben nem fogják elfelejteni és akárhányszor rágondolnak és hallgatják Tamásnak a Jóslat bármelyik számát, vagy független attól, hogy a Jóslat Csurgón volt az utolsó... Nagyon sokan szeretik Tamást, tisztelik, és mindmáig megszólal, tehát nyilván nem ment el, meg nem is hagyott itt bennünket. Szóval csodaest volt mindenki számára, szerencsére maradt róla felvétel. Hát borzasztó hosszú volt, megállás nélkül, hogy hogyan bírta végigénekelni, játszani ezt a csodaestet. De, de hát olyan, olyan… nem láttam egyetlenegy felvételen se, amit ott a műsorában a kifejezést Tamáson, amit ott az utolsó pillanatokban láttam Tamáson. Tehát ez valami, tényleg nem tudom, mihez lehetne hasonlítani, hogy boldogság volt az arcán, a tekintetében, az öröm sugárzott róla, tehát ragyogott. Szóval olyan atmoszféra vette körül, amit ő maga szerintem nem tudott, nyilván nem látta kívülről magát, csak amit érzett, és azt mind átadta nekünk. [...]
Ahol megpihent a koncert előtt Tamás, a Széll Károlynak a szolgálati lakásában ültünk le a koncert után. Itt egy szoba volt, egy nagy konyhával, tehát nem volt annyira pici, és ugye mindenki be akart menni. Volt, aki kiment és visszajött, akkor cserélődött a társaság, és hát igazán Tamás nem is nagyon beszélt, hanem akik ott voltak, azok az öröm mámorában, az élmény hatása alatt mondták a magukét, fogalmam nincs már, hogy mit, de hogy mindenki büszke volt arra, hogy ott lehetett, hogy együtt lehetett Tamással. És hát nem ott a szolgálati lakásban konkrétan, hanem az egész pillanattól kezdődően. És ez hajnalig tartott, amikor már én mondtam Karcsiéknak, hogy hagyjuk Tamást aludni... De ő nem fáradt, hogy ő ezt élvezi, neki ez fontos, hogy abszolút semmi gond, addig maradunk, ameddig...”
(2016)
Dr. Varga István (Fakír)
„Az ország minden részéről jöttek a középiskolás gyerekek, akik valamennyien színészek akartak lenni, tehát a közönség nagyon érzékeny volt, talán a koncertvideóból érződik is, hogy ott azért mindenféle rezdülések vannak… […] Tehát én, mint újságíró voltam ott a Diákszínjátszó Napokon, és emlékszem a napra, amikor mentem Csurgóra. Ahogy utaztam Kaposvárról Csurgó felé, balkézről hihetetlen felhők jöttek. Azóta se láttam olyat…mert ez a Csernobil utáni május elseje volt, 1986-ban. Mentem az 1200-as Zsigulimmal, délután három óra tájt valami rettenetes idő volt aznap, azon a csernobili május 1-én. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a felvonulást le kellett volna fújják, hogy ne legyünk a szabadban, mert jött ez a savas vagy sugárfertőzött eső, mert csakugyan hatalmas eső volt. Aztán másnap jött Cseh Tamás koncertezni. Azt hiszem este 10 órára volt meghirdetve, amikor már elég fáradt volt a társaság. De arra emlékszem,, hogy Tamás késett, valahogy eltévedt, vagy nem tudom én, mi történt, de hát a közönség fegyelmezetten megvárta őt. Nem is tudott volna mást tenni, hiszen ott aludt mindenki. És hát ezen a videófelvételen is látszik, hogy óriási siker volt. Amit én mondtam itt korábban, hogy mi jellemezte a Cseh Tamás-előadásokat. Na most, ha azt az előadást megnézed olyan szemmel, hogy szétég az az ember ott a színpadon. Van az elején egy jelenet, amikor kijön, és ez mivel diákközönség volt, hát idézőjelben mondom, hogy eszetlenek, és valami repülőt eldobnak előtte. Nem tudom, ezt észrevetted-e? Tamás ott éppen készül a kezdésre, már a szokásos transzban van, hogy most ez neki nem fog itt sikerülni és a tizenhét éves gyerekek ki fogják fütyülni, vagy valami, tehát ilyenek járhattak az eszében. És a gitárján ott játszik és utána néz a repülőnek, az arcán az a tipikus Cseh Tamás-i mosoly átfut és abban a pillanatban a feladatra visszajön, tehát nem néz még egyet utána, nem reagálja le, ennyit csinál, és visszamegy abba, hogy kezdődik a Jóslat. És ahogy a végén csorog róla a víz, mert nagyon meleg volt, emlékszem, kinyitottunk minden ablakot, ám így sem keletkezett huzat. Lehet, hogy még mindig a Csernobil szelleme lengte be, mert ilyen fülledt, igazi frontos idő volt, amikor aludni kéne, vagy elbujdokolni. Na, egy ilyen estébe hozta ezt a koncertet, de ez megint egy tipikus, nagyon jó felvétel, mert benne van az, amit józan ésszel szinte nem is lehet csinálni. Tehát, hogy mennyi, micsoda koncentráció, meg elégés van ebben a koncertben. És persze ilyen volt mindegyik.”
(2016)