Horda

Mink vagyunk a Horda,
mink vagyunk a Horda.
Száll a puszta porja
bele patanyomba.
Mink vagyunk a Horda,
mink vagyunk a Horda.
Mink vagyunk az erre járó,
erre járó, erre járó Horda.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
szélkavarta fajta puszta porja.

Puszta fajta porja.
Puszta fajta porja.
Iga, kaloda, korda,
nyűg, istráng, hám, csorda,
pányva, béklyó, szolga.
Mink vagyunk a, mink vagyunk a
belenyomva patanyomba porja.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.
Szolga csorda horda.

És Ecsédit le is kapta egy tatár a nyeregből, maga elé rántotta, és fokhagymaszagú lehelettel borzasztotta. Így aztán Ecsédinek fényes karikák, gömbök a szem előtt, köhögés a porfelhőben, aztán hirtelen csend lett, ájult, puha némaság, mint a negyvenéves álomban hajdanán.
Amikor Ecsédi ismételten fölocsúdott, látta, hogy a, hogy a tatárok már lemozdonyoztak, egyesek kardjukra dőlve bóbiskolnak, kápát igazítanak, jellegzetes ugató hangjukon jót nevetnek. És az a tatár, aki előtt Ecsédi ült a nyeregben (ez maga a kán volt), kezében egy költő zengő koponyája, néha kortyolt belőle egy kis velőt, és közben kamerákba néz, aranyfogsorral mosolyog, és éppen azt nyilatkozza a BBC-nek meg egyéb nyugati újságíróknak, hogy:
- Az egész csak ijesztgetés volt, ők jó fiúk.
És mondta, hogy:
- Hát ez ma már ilyen népszokás, folklórbemutató.
Késsel metszett szemével bele is kacsintott egy osztrák kamerába. Meg még azt is mondta a tatár kán, hogy:
- Így meg úgy, mindenki azt mondja, mi tatárok bűnösök vagyunk. (A tolmács az fordított.) De hát ez ma már egy ilyen folklorisztikus játék, népi játék. Meg mér baj az, hogy mi tatárok nem ismerjük a keresztényi bűntudatot.
És ekkor kihajolt a ló fara mögül egy pici kis szőke fej, a, a kánnak deréktájon, és odasziszegte Ecsédinek (aki ugyebár a ló nyakán ült, mint zsákmány), hogy, hogy, hogy:
- Bácsi kérem! Nevem Tímea. Elrabolt keresztény hajadon vagyok, kilencedik hónapos terhes, mindenórás.
- Állj! - kiáltotta Ecsédi, de olyan hangon, hogy még a kán is abbahagyta a nyilatkozatot.
- Itt kérem - mondta tökéletes angolsággal hátramutatva - egy elrabolt keresztény lány is van!
Lawrence rúgtatott elő tevéjével a tömegből, odaléptetett a kán mellé, és mivel szívből kedvelte az elmaradott népeket, és kitűnően ismerte a TV médiumtermészetét, tökéletes tatár nyelvjárásban a következőket súgta a kán szőrös fülébe, hogy:
- Idefigyelj, te kán. Ha itt most az egész világ megtudja, hogy te kislányokat izélgetsz, akkor itt békefenntartó-megtorló akció lesz, úgy vigyázz, és stande-pityere. (Mert ezt is mondta Lawrence, stande-pityere, ami tatárul azt jelenti, hogy uhaluma mame). Akkor itt  gazdasági szankciókkal sújtja a művelt világ a tatárokat. Ezt a műsort most szenátorok is látják, és ha belőled két hét múlva bankigazgató lenne - márpedig az leszel, hogyha itt sikerül a szerkezetváltás -, akkor mit kezdesz ezzel a folttal a múltadban. He?
A kán bólintott, hogy értette. Maga elé vette és a mellvértjére ölelte Tímeát is meg, meg Ecsédit is, a kamerák felé fordult, aranyfogsorral mosolygott megint, és azt nyilatkozta a művelt világnak, hogy:
- Nem vagyok én komitácsi barbár, kommunista bitang, sem hegylakó párttitkár, ezt a két foglyot ezennel szabadon engedem. Éljen New York! Éljen Rockefeller!
Óriási üdvrivalgás tört ki a piacon, a virágárusok virággal, konfettiesővel meg egyebekkel dobálták a kánt. Egy angol tolmácsnő szájon csókolta nyelvesen. Lerángatták a lováról, földobálták a levegőbe.
És miközben a művelt világ magába fogadta a megtért barbárt, helyette Tímea nyilatkozott az összes TV-állomásnak, szatellitákon keresztül mondta el az ő történetét. Ez a történet, amely körülbelül másfél órán keresztül tartotta izgalomban a világ közvéleményét, így kezdődött:
- Kedves világ! Benda Tímea vagyok. Fogaim épek, és szűz voltam egészen tavalyig. Tanyasi lány vagyok, édesapámmal éltem a dél-magyar határvidéken.
- My God! - fakadt ki Lawrence. - Mint látják, terhes a picim.
- Kilenc hónappal ezelőtt - folytatta a megrázó nyilatkozatát Tímea - édesapám elhalálozott. Ekkor én a holttest mellől felállván a kúthoz mentem, hogy vizében megnézzem arcomat, és megállapítottam, hogy szép vagyok, hölgyeim és uraim. Tanyánk, tanyánk a kereskedelmi utak kereszteződésében feküdt a zöldhatáron.
- Na jó - így Lawrence -, na jó, de ki az apa? Goddam!
És ekkor az egész világ felszisszent. New Yorkban, Máltán, Grúziában, karosszékeken, zsámolyokon és gyékényeken dőltek előre az emberek, afrikai putrikban, karóba húzottak biccentették előre a fejüket, hogy jobban lássák a képernyőt. Egy híresen nyugodt svéd ráordított a feleségére, hogy:
- Most ne pofázz! Tímea meg fogja mondani, ki az apa!
És másnap a világlapok így kommentálták az eseményt, hogy: