Kőszegi Ábel, a könyv és a darab szerzője:
Keres Emil annak idején az Irodalmi Színpad igazgatójaként felkért, hogy én írjak a könyvből egy színpadi változatot. A szituáció az volt, hogy azt mondtam, hogy a Radnóti Irodalmi Színpadon hogy lehetne úgy Radnótiról megemlékezni, hogy egyetlenegy Radnóti-vers se szerepel ott, hanem csak egy furcsa életút szituáció, hogy ott vannak a színészek és mindenki hol ezt, hol azt, de különféle élethelyzeteket fognak eljátszani. És mivel ez nem film, hanem egy színpad, mindenki betegesen próbálja felidézni, hogy hogy is volt az pontosan. És akkor kiderül, hogy mindenkinek van valami igaza, amit mond, mindegyikben van logika. És ezt a furcsa játékot próbáltuk meg azzal előadni, hogy ezeket a figurákat én megteremtettem és közben különféle irodalmi és zenei szemelvényeket próbáltam elhelyezni, utólag visszatekintve azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon érdekes kísérlet volt, de a fogadókészség nagyon gyenge volt. Akkoriban még az nem volt divat, hogy a színészek hol ilyen, hol olyan, hol amolyan szerepben lépnek föl, mindenki kereste a maga személyiségét. És mondtam, hogy helyzetek vannak, csak szituációk, ezt kell tudni ábrázolni és ezt nem volt képes se a rendező, se a színészek jól felfogni. És hát mindez az Irodalmi Színpadon, ami jellegzetesen ilyen kékharisnya hely volt akkoriban és ilyen lila ködök repültek, meg nem tudom, micsoda. Tehát nem is volt a darab igazán jó, megélt néhány előadást és aztán szép csendesen kimúlt. De ami a témánk szempontjából fontosabb, hogy én szerettem volna néhány dalt a Cseh Tamás-Bereményitől és meg is rendeltem ezeket a dalokat, amire meglepő módon készségesnek mutatkoztak és hát használtuk is természetesen a darabban. De hoztak egy prémiumot nekem anélkül, hogy ezt megrendeltem volna. Tábori levelezőlap. Akkoriban még úgy futott, hogy Karády Katalinnak szeretettel, amiből, hát, tökéletesen kiderült, hogy velük kellett volna együtt dolgozni. „Mi a nevem és mi a fegyvernemem. Posta nincs, se csillag a vállapon, én fekszem itt és megy a századom.” Második magyar hadseregem mondják, „Mi a nevem és mi a fegyvernemem.” Tehát ezt a Géza tökéletesen értette. Ez volt a bevonuló dal, tehát a közönséget ez fogadta, nincs is a szövegbe beleépítve, még időben készült el, a hangfelvétel is, nagyon-nagyon büszke voltam erre a dalra. A többiek, amiket írtak hozzá, azok ilyen hangulatfestő dalok voltak inkább. Jó volt velük együtt dolgozni, kellemesek, pontosak és eléggé kényesek voltak abban, hogy miben vesznek részt és miben nem. '72-ben jelent meg ez a könyv. Emlékszem, még próbáltam el is adni ezt a gondolatot, hogy csak felsorolni, a névsort, a katonáéknál szokás, és azok, akik, és bele vannak írva, tehát akik fellépnek, meg írták, meg zenét szerezték, azok pirossal és a halottak pedig közbe írva. Egyetlenegy személy van kiírva csak a teljes nevével, Radnóti Miklós, Még arról nem beszéltem, hogy a könyvemnek is azért lett a címe, hogy Töredék, mert azt mondtam, hogy mindaz, amit a Radnóti halálával kapcsolatban össze tudok gyűjteni, az egy töredék ahhoz a teljességhez képest, mint amit a Radnóti költészetéből ki lehet olvasni erről az egész világról, meg erről az egész szituációról. Még annyit, hogy a zenén és a szövegen kívül még egy zseniális résztvevő volt, a díszlettervező Najmányi László. A díszlet arról szól, hogy föl van akasztva egy fogasra kalap, sapka, különféle dolgok és mésszel leöntve. Az akkor még nem elkoptatott, újdonság volt…