Tüdüm-tüdüm-tüdüm-tüdüdüm.
Tüdüm-tüdüm-tüdüm-tüdüdüm.
Róla szólt az összes tánczene,
ő volt rég a parkett ördöge.
Cikázott a lába meg keze,
mással nem ment el lány, csak vele.
Sarokból bámulták, csókolták lába nyomát,
veszettül áttáncolt ezeregy vad éjszakát.
A haja röpködött magasan feje felett,
telihold lehetett, amikor megszületett.
Ő volt rég a parkett ördöge,
egy tánczene sem szólt nélküle.
Ő volt rég a parkett ördöge,
s találd el azt, hogy mi lett vele.
Aki rég az éj császára volt,
főorvos a MÁV Kórházban most.
Éjszaka császárának vagyok a betege,
reumás vagyok, így lettem az esete.
Éjszaka császárának vagyok a betege,
most mondd meg, hitted azt, hogy ez lesz majd ővele.
Ő volt bíz a parkett ördöge,
egy tánczene sem szólt nélküle.
A lányok szája forrón nyílott szét,
ha meglátták a parkett ördögét.
S orvosi köpenyben szembejön éj hercege,
ott a MÁV Kórházban, nézem, hogy mi a fene.
Esküszöm, azt hittem róla, hogy régen halott,
és a múlt kísértete jön a köpenyben ott.
Hm, a régi zene még fülembe cseng,
széjjelnyílt a tömeg, ha megjelent.
Azért nyílt a tömeg előtte szét,
mert imádtuk a parkett ördögét.
S kérdezi: Na kérem, hogy van az izülete?,
ott a MÁV-kórházban parkettnek volt ördöge.
S miközben bámulom az éjnek volt hercegét,
mondom, hogy szaggat még, de most már csak kicsikét.
Ő volt rég a parkett ördöge,
ha rámozdult, mint veszett fene,
Úgy járt neki lába, meg keze,
hogy úgy hívtuk, hogy...
úgy hívtuk, hogy parkett ördöge.
Legendás sztorikba foglalták az ő nevét,
ezeregy mellbimbó dicsérte varázskezét.
És most meg azt mondja a MÁV Kórházban nekem,
hogy neki valahogy gyanús az izületem.
Vegyes érzelmekkel mentem el,
kérdezek, de senki nem felel.
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
engem majd a parkett ördöge.
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
engem majd a múlt kísértete.
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
bárkit is a parkett ördöge.
Azt kérdem, vajon meggyógyít-e
bárkit is a múlt kísértete.
Tüdüm-tüdüm-tüdüm-tüdüdüm.
