Valami délutánban,
valami Tímeának,
amikor szél van és délután van,
valami szélütött délutánban,
nejlonzacskók havába,
tíz lengyel kórusában,
valami Tímeának,
valami délutánban,
valami megkevert nagyvilágban,
ahol is népeket megvizsgálnak,
gyereke lett Tímeának,
gyereke lett - én láttam.
Guggolva rá szemétre,
sóhaj és hangok nélkül,
tíz lengyel széltoló kórusában,
valami szélütött délutánban,
nejlonzacskók havával
keverve vére, vére.
Na végre, végre, végre,
új ember néz az égre,
oda, hol végzi majd, az égre,
na végre, végre, végre, végre.
Na végre, végre, végre,
újszülött néz az égre,
nejlonzacskók havára
leesett véres pára.
Leesett véres pára
nejlonzacskók havára,
ez vagy te, gyermeke Tímeának,
tíz lengyel széltoló kórusában,
valami Tímeának,
valami délutánban.
Valami Tímeától,
valami délutánból,
valami szélütött mindenségben
új ember lett, és én nézve néztem
oda, hol ott a végzet,
a gyermek égre nézett.
Ezt éneklem nekik. Ez a hír. Lawrence azt mondja erre fel nekem, miközben a tatár a torkát szorongatja, hogy:
- Well, maga ezzel azt akarja mondani, hogy itt van ez a helyzet, a kelet-európai helyzet, és ebből lesz valami. Nagy felfedezés, mondhatom. Hát persze, hogy lesz valami.
Én, a Hírnök:
- Igenis lesz. Legalább egy gyerek. Egy gyerek.
- Well, egy gyerek - Lawrence legyint a tatár alól. - Gyerekek mindig voltak.
- Valami biztos lesz! - üvöltök én. - Ebből ki fog jönni valami. Legalább egy korcs. Egy korcs.
Ecsédi azt mondja erre fel nekem a szupermarketben, hogy, hogy:
- Te nagy marha vagy, Hírnök. Mi lesz Velünk? Mivelünk? Un minket az egész világ! Hát nem látod?
De én máris a piacon vagyok, fogom a gyereket, merő vér, meg víz, meg minden, meg megszakad a torka, úgy vonyít, de én fogom és megyek föl, megyek föl, fö... föl a Négyarcúhoz, és mondom neki, hogy, hogy:
- Uram! Én vagyok a Hírnök. A Bartók Béla úton lakok. Tudok az egészről. Itt van a gyerek. Akkor ez most mi dolog, Uram? Mi végre, Uram? Mi végre?
Az angyalok összenéznek, hogy ki ez, mi ez. Az pedig Aki El Van Felejtve, felüti négyarcú fejét és, és int, hogy a végítélet legalább holnapig elmarad, és mondja, hogy:
- Na jó, most menjetek haza.
Barátaim, barátaim, bajtársak, az Isten áldjon meg minket! Hát akkor menjünk megint haza. Már megint nem.