Most pedig még egy nóta.
Hát igen, ez az élet, vasárnapi ebéd!
Meglelte asztal mellett mindenki a helyét.
Mindenki eszik, és a szomszédjával cseveg,
megsúgja, mi fáj neki, és hogy mi fáj neked.
Mindenkinek emésztése gyönge kicsit,
és pontosan nem is tudja, mit is eszik.
Lassan-lassan neve sincs már, úgy forog a világ,
mindenki ősi rutinból azért csak rág, rág, rág, rág...
Mától már ez az élet, vasárnapi ebéd.
Mindenki szalvétával takarja a sebét.
Mindenki minden tálból merít, amíg szabad,
fogdosódás, rugdalódzás folyik asztal alatt.
S ha valaki tósztot mond, az tapsot arat,
és mindenki mindenkivel rokon marad.
Néha-néha folynak még az örökségi viták,
ám öröklött rutin miatt mindenki rág.
Jaj-jaj, ez az élet, vasárnapi halál!
Rág, rág, rág, rág.
Mindenki a táljában talál, amit talál.
Rág, rág, rág, rág.
Mindenki kapja, amit kapni ma még lehet
- rág, rág, rág, rág -,
és talál emberfejet, s mindig munka helyett.
Rág, rág, rág, rág.
Mától e nép neve vasárnapi,
és mától saját nevét meg is eszi.
Mától e nép neve vasárnapi nép.
Rág, rág, rág, rág.
Mától már ez az élet: úgy van, ebéd!
