Másfél szobás lakásomban - nyögve-nyelve fizetem a bérét -
a tükörnél, hogy belenéztem jutottál eszembe,
arcom habos, a borotvaél torkom körül táncol,
s dúdolok itt.
Ott billeg csak egy tűhegyen, és vár az életem,
és arra vár, hogy megtegyem, mit nem szabad nekem.
Már érik egy önkénytelen vörös kis mozdulat,
egy pillanat és megteszem, mit tenni nem szabad.
Még megteszem, még megteszem, ha bánni is fogom,
most kész vagyok elrontani, mit el kell rontanom.
Fényes borotvaél, fényes borotvaél rád vár a vérem, rád vár a vérem,
csússz ide, csússz oda, lüktet a pulzusom, az életem kérem, billeg az élen.
Csiszi-csuszi, borotvaél, úgy lüktet itt a vér,
az életem, az életem na mondd, hogy mennyit ér.
Az életem, az életem egy mozdulatba fér,
csiszi-csuszi borotvaél, dalocskám véget ér.
Egy pillanat, mi lehet a nővéremmel, bizonyos Irénnel.
Írok neki, most már írok.
Arcot mosok, inget húzok, nyakamba veszem ezt a forró várost.
Elindulok.
Elindulok.
Elindulok.
Elindulok.
Elindulok.
A lépcsőházban rám köszön egy szomszéd, és furcsán néz.
Mit láthatott, mit láthatott éles szeme rajtam?
Nadrágom ép.
Az ingem szép.
Egy mosolyarcú kínaitól vettem.
S időközben éppoly magas lettem, mint Clint Eastwood.
Semmim se rút.
Kivéve egy gondolat fejemben.
Mit hoz a jövő?
Drága Irén!
Neveddel a számon lépek ki a fényre,
s a szemembe csap,
szemembe vág.
