Türürürürürürüm,
tururururururum,
tirarararararararam.
Rövidke zöld ruhában voltál,
amikor velem kezet fogtál,
nagy társasággal érkeztél közénk.
Abba a füstös, nagy szobába,
egyesek ülve, mások állva,
nagy lárma volt, s bemutatkozott
mindenki ott mindenkinek.
Rövidke zöld ruhában voltál,
amikor velem kezet fogtál,
s úgy mutatkoztál be, hogy Tóth Mariann.
Valami rögtön rémlett, rémlett,
hogy valahol láttalak már téged,
s amellett, hogy tetszettél nagyon,
bevágott, hogy itt még valami van.
Azután többször összenéztünk,
egymástól távol volt a székünk,
tán ezt a lányt én ruhátlan ismerem...
És akkor felrémlett egy este,
amikor Soós Lajosnál egyszer
három fiú, nevettünk nagyot
bizonyos pornófilmeken.
Egy lányt külön dicsértünk,
föltűnők között, ki föltűnt,
megdicsértük: - Ez aztán igen!
És akkor rád át néztem,
te pedig ott a széken,
abban a zöld ruhában intettél: - Igen!
Előredőltem ott a széken,
és hozzád átszóltam, hogy: - Tényleg?
Te eltaláltad, hogy mit gondolok?
S te abban a lármás társaságban,
abban a csöpp kis zöld ruhában,
nevettél nagyot, azt mondva, hogy:
- Ezt kitalálni nem volt nagy dolog!
S azontúl úgy ültünk ott ketten,
az asztal két végénél, szemben,
mint akiknek édes titka van.
Hogy abban a lármás társaságban
egy órát egy kis cinkosságban
lehettem veled, oly jól esett.
Köszönöm néked, Mariann!
Köszönöm néked, Mariann!
