Menekülés a nosztalgiától
Bereményi Géza, Cseh Tamás, Másik János
Tizennyolc év után újra: „ez egy levél” - két hang, egy ember, esténként a Katona József Színházban: Levél nővéremnek 2.
Magyar Narancs: Évek óta íródtak közös dalok, s egyszer csak megjelent a képben a Másik: a harmadik. Hogy történt?
Bereményi Géza: Mindig szerettünk volna találkozni egy harmadikkal, egy másik hangszeren játszó zenésszel.
Másik János: Megnéztem a Dal nélkült, Cseh Tamás első műsorát a 25. Színházban, és nagyon tetszett. Utána Novák Jánosnál (zeneszerző, csellista – a szerk.) volt buli. Akkoriban Tamás még előadás után egész éjszaka énekelt. Volt ott egy zongora, kérdezte, nincs-e kedvem beszállni.
Cseh Tamás: A Lee Van Cleef-hez értem, mikor ez a srác, aki – azt hittem, viccből, a házigazdára utalva – Másik Jánosként mutatkozott be és addig csak csöndben üldögélt – a zongorához ült és leütött egy hangot. Lelket adott a dalnak. Utána azt mondtam neki – erre ő nem nagyon emlékszik-, egész életemben csak vele szeretnék játszani. Ebből született a Levél nővéremnek.
BG: Ültünk hármasban a Bródy Sándor utcai albérletben…
MN: Az kié volt?
BG: Tamásé, centrális helyen, félúton kettőnk között. Lépcsőházból nyílt a bejárat, zavartalan helyen. Inkább Jánosnak volt pótolni valója, Tamásnak a tízből legalább hét dala megvolt régebbről. Nekem csak a szövegeket kellett megírnom. Nagyon gyorsan megcsináltuk. A levélrészlethez Novák Jánosnak egy Kosztolányi-esthez írt zenéjét kértük kölcsön, mindenevő dallam, bármit rá lehetett énekelni, nagyon könnyen tudtam rá írni.
MN: Színpadon hogyan nézett ki a műsor?
BG: Ugyanígy egymás szájából vették át a dallamot, de nem volt díszlet, csak a pőre színpad.
MN: Most is alig van díszlet.
BG: Pauer Gyula ideális díszletet csinált, mintha egy stúdió volna.
MJ: Kellemes tér. Észrevétlenül is hatalmas segítség az előadásban.
BG: A duettben van valami ősi, valami, ami mindig bevált. Akkoriban még politikai izgalom is járult hozzá. A függetlenség attitűdje, az utca emberének szava. Nem lehetett tudni, mit mond a következő pillanatban ez a két ember, aki tulajdonképpen egy, mert látszott, a saját életét mondja, bármire képes lehet. Futótűzként terjedt el a híre.
MN: Miért pont ez lett az első lemez?
MJ: Éppen ez volt a legfrissebb, aktuális műsor.
BG: Véletlen, hogy akkor kegyelmezett meg a hanglemezkiadó vállalat. Azt mondták, na ez jöhet. A 25. Színházban nem lett belőle botrány, ami valószínűsítette, a lemezből sem lesz, plusz elérkezett oda Jancsó Miklós protekciója, akire hallgattak az akkori korifeusok. Az évszám 1976.
MN: És 18 év után mi hívta elő a másodikat?
BG: Nekem folyton a fejemben járt, de azt hiszem, mind a hármunknak. Hát ez nem volt akármi a mi életünkben. Csillagórában született műsor volt. Lehengerlő a formája, mindent bele lehet tenni. Ismét egy véletlen történt: a Katona József Színháznak műsorrendi okokból sürgős szüksége volt egy produkcióra, nyitva állt az ajtó. Rögtön a Levél nővéremnek merült föl bennünk. Csak az volt a kérdés, Jánosnak van-e ideje, hajlandó-e 18 év múltán újra beszállni. Azt mondta, persze, csak egészen más dalokkal.CST: Egyikünk se gondolta komolyan, hogy a régit csináljuk meg, Volt egy nagy szándék egy új közlésre. Bármily szépek és igazak volta az eddigi műsorok, már érett, hogy egy erősebb üzenetet kell hagyni. Hogy miért pont most, ebben a zűrzavaros korban? Lehet, hogy épp ez a magyarázat.
...
MN: Elkerültétek az aktualizáló, zsurnalisztikus megfogalmazást. Volt ilyen csábítás?
BG: Volt, de azok a dalok maguktól kiestek. Valaki hármunk közül tett egy rossz megjegyzést. Mintha mindhármunknak vétójoga lett volna.
MJ: Ez nem lett kimondva, mégis így működött.
CST: Nincs értelme a napi politizálgatásnak, az ma már mások dolga. A régi rendszerben nem a mások dolga volt.
BG: A Levél nővéremnek 2 metakommunikációból született. Egy-két elvi megállapodást tettünk az elején, de utána merő metakommunikáció volt. Elég volt valakinek elhúznia a száját. Jó, menjünk más irányba. Amerre út vezet. Ahol eltévedtünk volna, azt hagytuk a fenébe. Így alakult ki magától.
MN: Annyi hangzik el a rendszerváltásról, hogy „de jó, demokrácia van”, amit egy utcasarkon pisáló férfi mond.
BG: Először volt egy dal a visszatartott pisilésről, a Tamásnak írtam. Ezt hallván János elmesélte egy élményét.
MJ: Közvetlenül a fordulat után az Intercontinental mögött járva láttunk hugyozni egy embert. Nem tettük szóvá, csak döbbenten néztünk rá, mire ő: „Mééér? Demokrácia van!”
BG: Így került be ez a sor.
...
MN: A mostani műsorban nincs benne az apa. Miért?
BG: Az anya sincs benne, csak a nővér. Ez egy felnőtt férfi. Nem apázik, nem anyázik. Érdekes, a régiről – akit csak a szocializmus termelhetett ki: szerencsétlen mélyvízi állat, csak túlnyomásban tud létezni, magasabb vízben kipukkad – nincs olyan erős karakterbeli benyomásom, mint a mairól. Határozottan látom, hogy ez egy Clint Eastwood kinézetű férfi, nincs felesége, gyereke. Egyedül él egy másfél szobás lakásban. A helyet is tudom…
MN: Én az Üllői útra képzeltem el a lakását, valahová a Kálvin és a Nagyvárad tér közé…
BG: Az is jó, de nekem a New York kávéház környékén lakik és az EMKE aluljáróban megy le az elején a mozgólépcsőn.
MN: Foglalkozása?
BG: Előző keddig volt állása, most munkanélküli.
MN: Az első műsor főhőse tanár, majd klubvezető.
BG: Ez nem olyasmi, nem olvas annyit. Élhetetlen, magas, férfias ember. Sármosabb, mint a Levél nővéremnek 1 főszereplője, aki kisfiús, bájos, aranyos. Ez csöppet sem az. Időnként elszédül a hőségben, talán alacsony a vérnyomása. Rendkívül magas, nyugodt, sármos, egy nő elsőre megkívánja, ez biztos, olyan fajta. Nem tudom, talán a zenéből jön ki ez a karakter.
MJ: Valószínűleg. Valahogy egy kicsit western-figura, nem?
BG: Igen, egy western-figura, Budapesten. De mit csináljon egy western-figura Budapesten? Le nem löveti magát, nem is öl, csak kívül áll, hátul, és mindenki hülyének tartja. Kénytelen nyugodtan tűrni. Tulajdonképp egy eltűrés története ez a nap, ha jól látom. Zseniális túlélő. Esténként találja meg saját világát. Sok minden fog még kiderülni róla, számomra is. Most kezdek ismerkedni vele, hogy kész van. Magától kirajzolódott, mint egy vízjel.
CST: Ebben az emberben már föl se merül, hogy továbbálljon. Csak az, hogy az ezredvégen ez lesz? Igen, velünk, akik itt maradunk, mindannyiunkkal valami ilyesmi lesz. A legszebb, hogy ezt kimondja. És ez nem belenyugvás, nem is tudomásulvétel, hanem egy szép, vad vállalása az egésznek. Igen, én már itt maradok. Itt maradni veszélyesen gyönyörű. Mert ebbe bele is lehet dögleni. Ez western. Meg az is, hogy megszólítod a másikat. Mert ez a levél megszólítás. Mindig bírtam a western-helyzeteket.
Szőnyei Tamás
Magyar Narancs, 1994. március 24. Kultúra rovat, 30-31. oldal
