Az Uránbányászok előadásról

A hetvenes évek a vidéki kisszínházak felemelkedésének korszaka volt a magyar színháztörténetben. A Nemzeti névvel illetett nagyszínházakban a többtagozatos nagyüzem rutinosan reprodukált egy elfogadható minőséget, de radikálisan mást képviselő próbálkozásokra kevés példát lehetne hozni. Ezek közé tartozott a Pécsi Nemzeti Színház, ahol előbb Paál István/Isti, majd az évtized végén Szikora János néhány előadását egyértelmű szakmai elismerés övezte. A két rendező kiváló alkotótársakat talált a tehetséges fiatalok között, elsősorban Najmányi László és Rajk László nevét kell megemlíteni.  Paál Isti 1975 márciusa és 1977 februárja között öt darabot állított színpadra Pécsen és ezek közül kettő, a Caligula és az Übü király jelentőségét szokás hangsúlyozni, de az Uránbányászok is feltűnően jó kritikát kapott. Nem mellékesen, nyilván a témája miatt, a közönség körében is nagy népszerűségnek örvendett. Elsősorban ebben az előadásban valamint az Übü királyban volt Cseh Tamás a rendező alkotótársa, a megvalósult előadásban pedig, amikor kötelezettségei mellett tehette, színpadi szereplőként is megjelent. A korról széles körben elterjedt tévhitek alapján nem lenne érdektelen keresni a választ arra, hogy milyen motivációk vezethették Paál Istvánt, Najmányi Lászlót, Cseh Tamást, Bereményi Gézát és másokat, hogy egy látszólag a politikai direktívák elvárásaira válaszoló darabot írjanak, illetve annak színpadi megvalósításában részt vegyenek. Mivel nem feltételezzük, hogy bárkit is közülük valamilyen politikai szándék vagy megfelelési kényszer vezetett volna, előlegezzük meg a választ kérdésünkre. Azt tették, amit akkor és ott természetesnek gondoltak, nem árultak el senkit és semmit, nem hódoltak be senkinek. Alkotóenergiájukat arra fordították, hogy bebizonyítsák, olyan színpadi eszköztár áll rendelkezésükre, amely még egy ilyen talán szűk perspektívájú előadást is kiemelhet a megszokott sémák közül.

Paál a hatvanas években a szegedi egyetemen működő amatőr színház tagja, majd vezetője volt, a JATE Színpad az ő irányítása alatt, 1970 és 1974 között jutott a csúcsra. Az Óriáscsecsemő, a Petőfi-rock és a Kőműves Kelemen előadásai jelzik ezt a magaslatot. (Szerencsére az akkoriban az egyetemi relációkban is megélénkülő kulturális mozgások révén a fővárosba is eljutottak ezek a produkciók, én magam is műegyetemi vendégjátékok során találkoztam az előadásokkal.) Paál Isti autodidakta volt, felsőfokú színházi képzésben nem részesült, elsősorban Jerzy  Grotowsky rendezői iskolája hatott rá. Közösségi színházat valósított meg, már amennyire ezt a mostoha körülmények és a bürokratikus viszonyok megengedték.  Ugyanekkor a hetvenes évek elején Bereményi Géza és Cseh Tamás első nagy alkotói korszakukat élték, dalaik ekkor még csak szűk baráti körben váltak ismertté. 1973. márciusi Huszonötödik Színházbeli debütálásuk után változott a helyzet, Cseh Tamás dalaival nagyon gyorsan ismertté vált ebben a progresszív kulturális közegben. Színházi berkekben Gyurkó László színházában fellépni, majd néhány hónap múlva több előadásban is szereplőként megjelenni, jó referenciát jelentett annak ellenére is, hogy a Huszonötödik a hivatásos színházi világ része volt. Ez a színházi háttér széles kapcsolati hálót jelentett, amelyben gyorsan megtanultak mozogni. Néhány hónap alatt alkotói kapcsolatba kerültek például a miskolci Manézs Színházzal, aminek eredményeképp megszületett az OLÁLÁ című előadás. Így lettek Paál Isti két pécsi bemutatójának is részesei.

Az Uránbányászok László Lajos pécsi rádiós szerkesztő, újságíró riportkönyve alapján készült dokumentumdráma. Az adaptációt inspiráló kötet 1974-ben jelent meg a Könyvhéten, és műfajában – talán nem túlzás ezt állítani – bestseller lett.  A vidéki munkáslét egy egzotikus, sok legendával övezett területére kalauzolt a sok hiteles történet, ezzel nagyban elütött a korábbi elvárások szerint akkor még létező, idealizáló munkásábrázolási sémáktól. Fejes Endre Rozsdatemetőjétől kezdve, a szociológiai kutatás látványos  irányváltásáig, László Bencsik Sándor szociográfiáig vagy Haraszti Miklós éppen ekkortájt elkészült (és elkobozott) kéziratáig sok minden történt, de a munkásélet kendőzetlen bemutatása még így is feltűnést keltett.

Az előadás kritikai fogadtatása kedvező volt. Ám mielőtt ezt részleteznénk, lássuk, hogy mit tudhatunk magáról az előadásról a rendelkezésre álló dokumentumok alapján. Az adaptáció alapját képező riportkönyv sok adalékkal nem szolgál, szerencsére rendelkezésünkre áll a véglegesnek tekintett szövegkönyv. Azért nevezhetjük ezt véglegesnek, mert ezt kapta meg a Szerzői Jogvédő Hivatal, és színpadi művek esetén ezt tekintjük hitelesnek. (Más kérdés, hogy egy ilyen speciális dokumentumdráma esetében kevés esély van/volt arra, hogy másik színházban is bemutatják. Így is lett, azóta sem játszották sehol.) A szövegkönyvben természetesen szerepelnek az előadni szándékozott dalok is, így azok mennyiségéről, a darabon belüli funkciójáról pontos képünk lehet. A színpadon megvalósult, a próbafolyamat alatt véglegesült előadás ettől lényegesen különbözhet, ezért a rendelkezésre álló hang vagy képfelvétel is fontos dokumentáció lehet. Ami a színpadon elhangzik, az mindig különbözik a gépelt példányban olvasható szövegtől. Általában a rendező és a dramaturg közös munkájaként született, egy már meghúzott példányból kezdenek dolgozni, de még az is változhat a próbák során. Az eltérés a legritkább esetben cenzurális beavatkozás, hacsak nem a rendező félelmei öltenek testet egy kényes vagy félremagyarázható kitétel elvetésénél. A színpadon a néző számára érthető, a színész számára mondható szövegnek kell elhangzania, hogy ne csorbuljon a közölni kívánt mondanivaló. Az Uránbányászok nem klasszikus, kanonizált szövegből készült, természetes tehát, hogy a próbák során változott. Ahogy a szöveg jelenetekben, majd azok egymásutánjában konkrét alakot ölt, úgy kerül a megvalósult elképzelés külső kontroll alá, és ez felkínálja a korrekció lehetőségét. A pécsi előadás érezhetően ilyen, a befejezetlenség, a bizonytalanság érezhető rajta. Bátor kijelentés ez, ha valaki, mint e sorok írója nem látta az előadást. Az állítás alapját az előadásról készült hangfelvétel képezi, indoklását, részletezését az Uránbányászok a rádiófelvétele alapján teszem meg. A felvételt a Pécsi Stúdió készítette, és több alkalommal is műsorba szerkesztették. (Az előadást a Magyar Televízió is sugározta, de a felvétel jelenleg nem hozzáférhető, vagy már nincs is meg.)

A z Uránbányászok szöveg-centrikus előadás. A hangzó anyag így igencsak plasztikus képet adhat a színpadi hatáskeltés fő eszközéről. A kritikákat hozzáolvasva, a színpadképről készült fotókat látva az előadás világa egészen jól reprodukálható lenne. Először a szövegkönyvhöz képest történt változtatásokról. A leírt szöveg túlnyomórészt elhangzik, mégpedig úgy, ahogy írva van. (Ez nem csoda, hiszen az eredeti anyag is beszélgetéseket rögzített, tehát nem irodalmi szövegről, hanem élőbeszédről van szó.) Nagyobb terjedelmű húzás csak egy van, amelyben a nyugdíjba készülő bányász egy újabb relációban mutatkozik meg, ami azt is mutatja, hogy a lazán egymás mellé szerkesztett jelenetek szaporíthatók és csökkenthetők a lényegi mondanivaló csorbulása nélkül. Egy ilyen jellegű előadásnál a közönség tűrőképességére igencsak figyelemmel kell lenni. A mozaikoknak képpé, méghozzá nem túlzsúfolt képpé kell összeállni. Az előadás ideje kétszer egy óra, ami azt mutatja, hogy ezt a szempontot igencsak figyelembe vették.

Fontos szerkezeti elem egy bányászokról szóló, tehát szükségszerűen férfi darabban a nők szerepeltetése. A nők itt a beszélgetések témájaként, olykor konkrétan tárgyaként jelennek meg, viszont színpadi jelenlétükhöz, megszólalásukhoz ez kevés. „Anyák, feleségek, lányok, bájtündérek” áll a színlapon a felsorolás előtt, a női szereplők tehát inkább mint kórus vannak jelen, csak egy-egy monológ vagy dal erejéig válik ki közülük valaki. A monológok elmondanak egy történetet, bemutatnak egy sorsot, de ennél is fontosabb az előadásban betöltött szerepük, ugyanis tagolják azt. Látszólag a dalok is ezt teszik, de annyiban mégsem, hogy amikor az énekes (a szerep szerint gitáros fiú) szólal meg, akkor az inkább egy összekötő hangulati elem, amikor valamelyik női szereplő, akkor inkább ismét monológot hallunk, csak most dalban elbeszélve. Mindez a szövegkönyvből nem derül ki, hiszen abból még az sem tudhatnánk meg, hogy melyik dalt énekelte a gitáros fiú és melyiket egy női szereplő. Arról is csak a felvétel adhat bizonyosságot, hogy egyáltalán a tervezett módon elhangzottak-e a dalok az előadásban. A következő oldalon látható táblázat sok kérdésre választ ad, de sok új kérdést is felvet. Például azt, hogy mennyiben érdekes a színpadi mű keletkezéstörténete, egy leírás kitölthet-e bármennyit abból az űrből, ami az évtizedekkel ezelőtt örökre elenyészett színpadi előadás után maradt. Az a plusz tudás, amit mozgósítunk ebben a vizsgálódásban, és amivel akkor a néző nem rendelkezett, vajon a lényegre irányítja-e a történész és olvasója figyelmét, vagy éppen ellenkezőleg, felértékel egy sor mellékkörülményt? Itt most bármennyire is csábító lenne számos vonatkozásban elkalandozni, kellő önfegyelemmel Cseh Tamás közreműködésénél, a daloknak az előadásban betöltött szerepénél kell maradnunk.

Látván, sőt hallván a dalokat először is azt kell megállapítani, hogy a dalok többsége ez alkalomra íródott, mert a szövegük ezt egyértelművé teszi. Nem zárható ki ugyanakkor, hogy van közöttük átirat is, olyan dal, amely más szöveggel már korábban megszületett. Ilyen gyanú elsősorban a Bányász anya dala és a Szabó Ferenc balladája kapcsán merül fel, mert ezek a dallamok később a F. M. Dosztojevszkij és az ördög valamint a Gyerekkorom cím alatt lettek közismertek. Valószínű, hogy a Munkásszállás sem ide íródott, sőt szerepeltetése némiképp váratlan és fölösleges is, de erről majd később szólunk majd. Az előadásból kimaradt Ács Mari című dalt is, mivel más szituáció

	szövegkönyv	színpad	előadó	megjegyzés, magyarázat
Rész
Aknászok, vájárok	+	+	gf	négysoros dal, szk-ben Pénz-szám
Napra nap, az élet egy csillesor	+	+	gf	végig énekli a dalt
Hajnalban kiugrasz az ágyból	+	+	gf	drámai jelenet után, de nem kapcsolódik egyik szereplőhöz sem
Csodára várók	+	+	gf	két sor a hatból, csak háttérből
Hova megy ma éjjel	+	+	nők	végig, finálé jelleggel
Rész
Itt nálunk a szálláson	+	-	-	egy monológ és a dal kihúzva
Aknászok, vájárok	+	+	gf	háttérből első négy sor
Csodára várók	+	-	-	nincs az előadásban
Bányász anya dala	+	+	nő	Platon/Dosztojevszkij dallamára mint egy női monológ
Ács Mari	+	-		kimaradt az előadásból
Szabó Ferenc balladája	+	+	gf	a Gyerekkorom dallamára, ilyen nevű szereplő nincs
Munkásszállás	-	+	gf
Egy nő egy férfinél előbb	+	+	nő+gf	mint egy monológ ketten éneklik
A feleség dala /Két-három csomag Kossuth/	+	+	nők	csak az első versszak
Hajnalban kiugrasz az ágyból	+	-		nincs még egyszer
Napra nap az élet egy csillesor	+	+	nő+vokál	Sólyom Kati énekel

 

inspirálhatta, egy ilyen dalt ugyanis valamelyik férfi szereplőnek kellett volna énekelnie, ennek pedig nem látszik szerves helye az előadásban. Ezek a bizonytalanságok azonban a lényegen nem változtatnak. A Levél nővéremnek dalaival egyidőben egy külső megrendelés igénye szerinti zárt tematikában maradandó értékek születtek, még ha születésük egyben későbbi felhasználhatóságukat is megnehezítette. A táblázatban a kövér betűkkel kiemelt dalokat tekintem ilyennek, valamint a korábban már említett két dalt.

A dalok fontos tartópillérei az előadásnak. Az életből ellesett párbeszédek és monológok mellé pontosan ilyen szociális érzékenységű, egyszer profán máskor filozofikus ihletettségű szövegek, romantikus vagy balladisztikus dalformák és az élőbeszédre hajazó előadásmód illett. A hetvenes évek magyar társadalmi valóságát ilyen közérthetően, pregnánsan és mégsem szájbarágósan talán csak a Levél nővéremnek-ben tudták kifejezni, nagy alkotói időszakot kell regisztrálnunk ez alapján. Ez a néhány dal súlyos látlelet a hetvenes évek közepének társadalmi valóságáról, és válságáról. Ahogy az megjelenik az emberi kapcsolatokban, a beszűkülő perspektívákban, a félrecsúszott életekben, a fokozódó, tettlegességig fajuló indulatokban. A szelíd érzelmes ballada beletörődő szomorúsággal veszi ezt tudomásul: „Napra nap, az élet egy csillesor.” A dal nagyon konkrét, de amit mond az egyetemes, talán ezért is borult rá a feledés homálya. Mert magyarázat nélkül később nem tudott volna érvényesülni.
Napra nap,
az élet egy csillesor,
egy csille visz el
mindennap ágyadig,
és ott,
álmodhatsz, amit akarsz,
álmodj,
végtelen csillesort,
álmodd,
hogy csillék visznek el,
álmodj csak
azzal, hogy nyugdíjas leszel,
szép házad lesz,
és te a gangon ülsz
és csillét nem látsz,
ha álomba elmerülsz.

Mondd,
ki fejti meg,
rossz,
rosszkedvű álmaink,
ki fejti meg
csikorgó álmaink,
szemünk előtt
egy csillesor kering,
alszunk,
csillékkel álmodunk.

Álmodd csak azt,
hogy az árnyékban sört iszol,
nyugdíjas vagy,
s a nyikorgó csillesor
elment,
elvitte mindened,
elment,
és semmid sincs neked,
csak a házad,
a kertben kaptáraid,
szőlőd,
s borod, hogy magad leidd,
és este lesz
és a nyikorgó csillesor
eltűnt
egy bányában valahol.

Az előadáson belül a dalok körül nagy volt/lehetett a bizonytalanság. Ez egészen a szöveg megszületéséig elsősorban dramaturgiai kérdés, de aztán, ahogy ez történni szokott, a megírt szöveget felülírja a színpadi hatás megkövetelte kényszer. A könyvtáros Ács Mari epizódja kikerült, a Munkásszállás pedig bekerült, egy élettörténet helyett egy vidám villámtréfa, bizonyosan azért, hogy oldja a feszültséget. A második részben amúgy sokasodnak a dalok, háttérbe szorulnak a női prózai monológok. Dráma drámát követ, a bányászok felidézett emlékei is tragikus eseményeket jelenítenek meg. Az egyik bányász erőszakos hazaköltöztetése és a munkásszállás életének felidézése töri meg a súlyos ívet, hogy a végén női hangon, Sólyom Kati előadásában, visszatérhessen a Csillesor dal, ezzel végképp megfosztva azt földhözragadt konkrétságától.

Cseh Tamás a gitáros fiú szerepében, bizonyára jelenlétével is erős hatást keltett. A bemutató idején még az első lemezének megjelenése előtt vagyunk, de televíziós műsorok, helybéli koncertek révén a közönség egy része már ismerte. A rádiófelvételen Timkó Tamás énekel-gitározik, aki sem utánozni sem „leénekelni” nem akarja a szerző-előadót, csak visszafogottan, alázattal közvetíti a dalokat, amelyek érezhetően így is működnek.

Néhány részlet a korabeli kritikákból:

Dunántúli Napló 1976. április 18. Bebesi Károly

Az Uránbányászok című könyvet ismerve, úgy gondoljuk, a színrevitel ötlete önmagában is meglehetősen merész volt, ezért elsőként a színház vezetőségének ilyenirányú döntését kell helyeselnünk. Hogy a mozaikszerű történetekből igazi dráma bontakozhatott  ki, elsődlegesen a dramaturg Katona Imre érdeme. A szövegkönyv életre keltésének  megfelelő — minden színre alkalmas — keretet adott Najmányi László leleményes díszlete, s ugyanilyen univerzális elemei o darabnak a MÉV által a színház rendelkezésére bocsátott eredeti munkaruhák, amelyekkel kapcsolatban az ember tétovázik: „jelmeznek" nevezze-e őket. Az előadás sikere szempontjából azonban — a főszereplő Pákozdy János alakítása mellett — Paál István rendezői munkáját lehet a legjobbnak minősíteni. A meglehetősen rövid előkészületi időben, má ra próbák alkalmával is meggyőződhettünk arról, hogy mindenre kiterjedő figyelme egy pillanatra sem szakad el a legfontosabbtól: nevezetesen attól, hogy a darab itt most történik, ennek megfelelően azok fogják a legkritikusabb szemmel nézni, akikről szól. A hitelesség és a valósághűség pilléreinek másik tartóoszlopa a Simon Gáspárt alakító Pákozdy János mélyen átélt, átérzett alakítása. Hogy mi a bányászhűség, milyen a bányászsors, arról már sokat hallhattunk, olvashattunk, de a művészi átélhetőség ilyen szintjén aligha találkozhattunk vele.

Az előadásba igen jól illeszkedtek Bereményi Géza bányászballadái, amelyeket Cseh Tamás zenésített meg és Timkó Tamás adott elő - olyan időzítéssel és a darabra simuló megjelenítéssel, hogy ezáltal maga is főszereplővé vált.

Somogyi Hírlap 1976. május 14. Leskó László

Oratórikus elemekkel gazdagított, mégis eleven és igazi drámát láttunk. A keret: egy idős bányász nyugdíj előtti napja, búcsúja a földmélytől. Amit ez a keret magába ölel, az a mindennapok heroizmusát és deheroizációját egyszerre közvetítő, életutakat kacskaringóikkal konfliktushelyzetekben bemutató, élő mű.

… a figurák egyiküktől másikukig maguk viszik tovább a történést. Akkor mondjuk ki azt is. hogy életközeli szövegű dalok is szálak az epizódok között. Bereményi Géza írta ezeket, Cseh Tamás — közre is működik — zenéjével hangzanak fel, számomra megrendülést hozóan: „Napra nap, az élet egy csillesor ...” A „meztelen” színpad egyetlen díszleteleme egy felüljáróra emlékeztető vasváz, Najmányi László tervezte. Mélye egyszerre jelképez bányát, szórakozóhelyet, életszínteret..

Népszabadság 1976. április 4. Sz[luka]. E[mil].
… elismerően kell szólni a rendező, Paál István munkájáról, aki nem egy-két, de sok bányász sorsa töredezett életképeiből merített drámát állított színpadra. A legegyszerűbb eszközökkel: a színkép mindig ugyanaz, legfeljebb néhány széket és asztalt helyeznek el a változó körülmények érzékeltetésére. Az élet többi „díszletét” az erősen koncentrált és magas hőfokú színészi munka és produkció hozza nagyon is nézőközeibe.
A függönyt pedig a mindvégig nyílt színpadon egy énekes gitáros meggondolkodtató dalmondása pótolja Bereményi Géza verseivel, Cseh Tamás hangulatos zenéjére.

Élet és irodalom 1976. április 10.  Szekrényesy Júlia

A  szerző és a színház művészei arra törekedtek, hogy minden felIengősség és pátosz nélkül, nyugodt es szabatos stílusban szóljanak a bányászsorsokról. Paál István rendezése, katona Imre dramaturgiai munkája, Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai, valamint Najmányi László díszletei és jelmezei olyan egységes szemléletű, összefogott előadást eredményeztek, melynek legnagyobb érdemei közé tartozik a természetes, minden erőszakoltságtól mentes színpadi fogalmazás. Paál István rendezésében a komor és súlyos téma nem rántja merevgörcsbe az előadást. Színpadi helyzetképe árnyalt és izgalmas. Hol fájdalmasan, hol tépetten, hol finom iróniával, hol pedig vaskos humorral szól hőseiről, ezekről a változatos előéletű és változatos arcélű emberekről, akiket egyetlen közös vonás köt össze: elszántságuk, vállalkozó kedvük, kitartásuk, hűségük néhány fokkal magasabb az átlagosnál. Cseh Tamás Bereményi Géza verséire irt dalai az uránbányászok  kis társadalmának sajátos folklórját igyekszenek megteremteni. A szerzőpáros lírai realizmusának fő erénye: minden retorikától mentes szókimondása.

Megbízható támpontja az előadásnak Timkó Tamás, a dalok előadója.

Magyar Rádió, Láttuk, hallottuk 1976. április 22. Nádor Tamás

A lazán egymásba kapcsolódó képeket időnként megállítja egy-egy bányászfeleség vallomás. Kis drámai miniatűrök ezek, amelyeket feloldanak, összekötnek Cseh Tamásnak Bereményi Géza verseire komponált gitárkísérettel előadott songjai. A mozaiksor Najmányi László többszintes játékteret nyitó színpadán, Paál István rendező keze nyomán mégis olyan drámai egységgé kovácsolódik össze, ami hamisítatlan színpadi élményt nyújt.

Színház 1976. augusztus, Földes Anna

… hogy az emlékidéző, asszociatív elemekből összeállított körkép, szerkezet esetlegességét kiküszöböljék, kötőanyagnak - a brechti iskola tanításainak megfelelően - songokat használtak. Külön szerencse, hogy ez a dramaturgiai „habarcs" - Bereményi Géza és Cseh Tamás dalainak hála - nemcsak a maga szerkezeti funkcióját tölti be, de fel is emeli a darabot. Felemeli a költészet és az emberi dokumentum régióiba. Természetesen kizárólag dalbetétekkel bármilyen szárnyalóak, költőiek is, ezt az eredményt, hogy a riportdráma emberi dokumentummá teljesedjék - nem lehetne elérni. Ennek a minőségi ugrásnak a titka voltaképpen nem annyira a szövegben, mint inkább az előadásban van.

A színpadon csak az igaz lehet hiteles, a valódi mindig hiteltelen. A színészi produkció - emberábrázolás, de soha nem konkrét emberek utánzása. Az alkotók, mindennek tudatában, számoltak a dramaturgiai munka során adódó, elkerülhetetlen „veszteséggel", de nem nyugodtak bele. Ehelyett, a konkrétumoktól megfosztott életanyagot - a színpadi megjelenítés, a koreográfia, a sorsokat tömörítő monológok és a költői songok révén - sikerült oly módon általánosítani, hogy abban már nem-csak a pécsi uránbányászok ismerhetnek magukra

Film Színház Muzsika 1976. április 3. Geszti Pál

A dramatizálás igyekszik egészben átemelni hiteles dialóg-részleteket a kötetből; a gitárkísérlettel előadott songok, amelyek „összekötik” a mozaik-darabkáit, funkcionálisan és általában megfelelőek, bár Cseh Tamás muzsikája, Bereményi Géza versei a szándékoltan szürkére szürkével festés stílusának következetes megtartása miatt nem elég átütő erejűek. A puritán hangvétel célkitűzéseivel egyetérthetünk; csupán több invenciót, eredetiséget hiányolunk a songokból.

 

Összefoglaló adatok:

László Lajos: Uránbányászok

Pécsi Nemzeti Színház, 1976.03.27. /Kamaraszínházi előadás/

Rendező: Paál István

Dramaturg: Katona Imre

Díszlet-jelmez: Najmányi László

Dalok: Cseh Tamás-Bereményi Géza

Szereplők:

Balázsi Gyula, Bobor György, Csanálossy Zoltán, Cseh Tamás ,Déry Mária, Faludy László, Fodré Erika,
Galambos György, Harkányi János, Joó Katalin, Kézdy György, Koroknay Géza, Kovács Dénes, Krasznói, Klára, Labancz Borbála, Mihók Éva, Monori Ferenc, N. Szabó Sándor, Pákozdy János, Sólyom Katalin, Szivler József, Takács Gyula, Timkó Tamás, Unger Pálma

A dalok a szövegkönyv szerinti sorrendben:

Aknászok, vájárok, robbantó mesterek       

Napra nap, az élet egy csillesor

Már a földalattit is... /Halnalban kiugrasz az ágyból/

Csodára várók /Parasztok, tanárok, tönkrement emberek/

Hova megy ma éjjel az Uránváros?

Itt nálunk a szálláson

Bányász anya dala

Ács Mari /a könyvtáros/

Szabó Ferenc balladája /Ha már a dúsítóban dolgozik/

Egy nő egy férfinél előbb megérzi a strapát

Két három csomag Kossuth

Dokumentáció:

Szövegkönyv: van

Színlap: nincs

Hangfelvétel: Magyar Rádió Archívum /Rádióközvetítés: 1976. október 16./

Videó: nincs /a Magyar Televízió közvetítette: 1977. november 23-án 

Fotók: csak az újságokban, folyóiratokban

 

Szabó István