Tudniillik nekünk a legjobb kirándulásunk volt 1962-be, és nem koedukáltak voltunk, az egész osztály tiszta fiú gimnázium volt, 1500 fiú, csajok nem voltak egy se.
Fent a Lajos-forrásnál voltunk,
heverésztünk jobbra-balra és olyan jót nevettünk.
Besütött a nap, mert már zöldeltek a fák, hiszen tavasszal volt május felé és fénylő napfoltok közt ott mentem én meg a többiek.
Csányi osztályfőnök úrral.
Csőke igazgató úrral.
Vértes földrajztanárnővel,
aki ott ment nejlonblúzban.
„Figyeljétek összetettségét!”
– szólt a tanárnő,
s felemelt egy csillogóhátú,
szép bogarat.
Juharfát és magas tölgyfákat
figyeltünk meg,
megkülönböztettünk bibét és porzót
utunk során.
Vértes földrajztanárnővel,
a barna trottőrcipőssel,
a kékszínű melltartóssal,
nikotintól sárga ujjal.
Egy tisztáson a pihenőnél
a Vértes tanárnő
lefeküdt és szemét lehunyta
sok porzó között.
A pázsit tele virággal,
kékkel, pirossal, sárgával,
sok-sok földrajztanárnővel,
csupa lehunyt szeműekkel.
A szám tele dióízzel,
hűvös Lajos-forrás vízzel,
álmos földrajztanárnőkkel,
csupa lehunyt szeműekkel.
(fütty)
