Görcsök. Szemembe lámpa.
De fáj. Szemembe tűz a lángja.
Egyre csak tolni, tolni, tolni, nyomni,
széjjelfeszülve ordítozni;
kivetni magamból végre őt,
aki jön, aki jön, aki jön.
A görcs a jóbarátom.
Elmegy és aztán visszavárom,
hogy tépjen, tépjen, széjjeltépjen,
még egyszer tépjen szét a vérben,
szakadjon, menjen belőlem ő,
aki jő, aki jő, aki jő,
a világra, a világra jövő.
Ki lesz az, aki eljön?
Hogy jár, s járhat-e itt a Földön?
Úgy érzem, más világból küldik
rajtam keresztül, jusson Földig.
Semmi sem maradt az emberé,
csak jön, és szül, és megy.
Jön, szül, megy.
Hallom, hogy kiabálnak,
de fáj, szanaszét tép egy állat
tudom, tudom, hogy tudom ez itt az élet
hogy ordibálok, fájok, vérzek
És hallom egy másik egy másik is üvölt
ez ő, megjött, kijött
a világra, a világra lökött.
