Tehát egy presszó, nagy itt a zaj, a kiabálás.
Figyelmemet egy férfi köti le éppen, mellette nő,
előtte pohárban gonosz ital van, beszél, beszél,
Beszél és kérdez, amit mond, azt papírra írom.
Mi ez?
Ez egy eszpresszó.
És Ön?
Én zongorázom.
És én?
Maga egy vendég.
Hm, de finom, príma hely, hm, de finom, príma hely...
És... kérném, nem lehetne másképp?
Nem. Ez ilyen eszpresszó.
És... kérném, nem lehetne...
A poharára gondol?
Igen, nem lehetne elvinni innen előlem?
Nem... nem... mert ez egy eszpresszó.
Hm, de finom. Príma hely. Hm, de finom, príma hely.
És kérném... sosincs záróra itten?
Nincs... ez ilyen eszpresszó.
És kérném, ezt a nőt nem lehetne elvinni mellőlem?
Nem. Magához tartozik.
Nézze csak, jó kis nő, figyelje fényes haját.
Finom nő, príma. Finom nő, príma nő.
Kérném, ne engedje, ha a nőhöz nyúlnék,
kérném, ne engedje, ha a pohárhoz nyúlnék,
azt hiszem ismer; nevem Szeberényi, neves
közgazdász, ne hagyjon így élni,
alkotó munka vár tehetségemre,
ha sosincs záróra, nincs ki elvégezze, ez
a mondén élet, félek: korrumpálna, vár
a közösség építő munkája, az új
mechanizmus kulcsembere voltam és
most itt végzem egy presszóban, holtan!
Zongora... jó, príma hely... Jó kis nő… príma nő.
Zongora... príma nő… Jó kis hely… Príma.
Zongora… jó kis hely... Háhá.
Jól zongorázik, háhá, zongora, ez jó, jó kis hely.
Nevem.
Tudom, Szeberényi.
Ugye...
Nem lehet így élni.
Asztalon, pohárban az összes érdemjelem!
Tűzze fel... hm, de szép...
Plusz oklevelek!
Mi ez?
Ez egy eszpresszó.
És ez?
Ez egy D dúr lenne.
Hogy ha a zongora…
És egy E moll.
Nem lesz...
Nem lesz záróra.
Miért?
Mert zongorázom.
Remek. Háhá.
Remek. Príma hely.
Ez egy presszó.
Jó nők, zongorázok.
Hahaha, ták-ták-ták, ták-ták-ták, ták.
Presszó.
Tima. Háhá.
