10. szövegrészlet

És a telefon közben folyamatosan csengett.
- Nem veszem fel! Csak azért sem! Visszatartom magam tőle! Hát nincsenek itt más magyarok? Csak ezek a kappanhájas, szétkenődött, rokkantlelkű nyavalygók vannak itt? Hát ezekkel én nem fogok együtt énekelni! Ezekkel én nem fogok összefogódzni! Ne hívjatok többet! Nem veszem fel! Nem leszek veletek kapatosan bőgő magyar tarka! Mostantól egyedül… mostantól egyedül imádkozom.
Ugyanekkor történt, hogy a horgonyzó munkálatok fordulatot vettek. Valami kiszivároghatott a helyzetről és ez felpezsdítette az embereket. Volt, aki vasreszelékkel, folyamkaviccsal kezdte megtömködni a zsebeit, az aktatáskáját. Sokan kapaszkodtak mély gyökérzetű, öreg fákba. Mások meg éppenséggel elhányták a náluk levő nehezékeket: a kulcscsomójukat, megszabadultak a protéziseiktől, lefeszítették a cipőjük sarkáról a spiccvasat; vitorlákat, papírszárnyakat eszkábáltak, erőltetett ütemű fogyókúrába kezdtek. Két háziasszony egy húszkilós követ cipelt fel a tizenhatodik emeletre. Ezt ruhaszárító kötéllel lebocsátották az ablakon keresztül, a kötél végét az asztal lábához csomózták. Aztán csomagolni kezdték az ezüst evőeszközöket. Közben egyetemista albérlők alagutat fúrtak a pincén keresztül a húszkilós kő irányába, hogy a föld alól kinyúlva észrevétlenül levághassák a kötél végéről. Egyszóval hangulatos keleti sürgés támadt, ami nagymértékben nehezítette a hivatásos műszakiak tervszerű munkáját. Novák pedig csak hajtogatta magában:
- Egyedül én, egyedül én... Hát akkor most én következem!
És felvette a telefont:
- Halló, kisasszony! Kapcsolja kérem az összes állomást! Halló, jól hallotok? Üzenem mindenkinek, üzenem egész Ausztráliának...
És a hangja itt lassan átcsúszott abba a soha nem hallott hangfekvésbe... Én ezt a hangfekvést nem tudom utánozni, de Novák ekkor abban a hangfekvésben énekelt: