Már féltem: nem lesz ideálom, éjjel-nappal várom,
még sincs ideálom csak a nihil.
Azt mondtam: mért nincs ideálod, éjjel-nappal várod,
mégsincs ideálod, csak a nihil.
Mert mért van ez mindig? így lesz a sírig?
Ezt rágod mindig, és mi van?
Ó balga, balga, túl igényes fajta,
mondd azt: le van szarva, élj vígan.
S a hang megint: mért nincs ideálod, mért nincs ideálod,
a fülembe károg és pimasz.
Én meg csak: Mi ez a rossz álom? Mi ez a rossz álom?
Még hogy ideálom? Hát mi az?
Fogalmam sincs róla, fogalmam sincs róla,
mégis virradóra már megint:
mért nincs ideálom, mért nincs ideálom,
mondom a szokásom szerint.
Mért kérdem: mért nincs ideálom, mért nincs ideálom,
mért ez a szokásom nekem?
Miközben ott a többi ember, annyi, mint a tenger,
s nem törődik ezzel egyik sem.
Fogalmam sincsen mitől van, e szót én honnan hallottam,
mégis azóta nem alszom, azért mert nincsen ideálom.
Fogalmam sincsen, mit jelent, fogalmam sincsen, miért nincs,
fogalmam sincsen mitől van, hogy nekem kell az ideálom.
Ezért kell folyton ide állnom, folyton ide állnom,
folyton ide állnom nekem,
üvöltve: mért nincs ideálom, mért nincs ideálom,
mért nincs ideálom nekem.
Miért kell folyton, folyton, folyton, kiáltozva szólnom,
hisz nem ez a dolgom nekem,
de én csak: mért nincs ideálom, mért nincs ideálom,
mért kell ide állnom,
mért jön ez a szájon, hogy: mi lesz? Mi lesz? Mi lesz?