Valahogy épp megvagy,
midőn a lég megfagy,
sajátos tűzhullám beárad beléd,
mindenki kivan,
nézed, hogy mi van.
Nézed, hogy mi történt,
most itten egyébként,
s látod az ajtón ott épp egy nő belép,
a neve Judit,
esetleg Edit.
Eleddig kókadtál,
valahogy megvoltál,
és tessék besétál valami Judit,
esetleg Edit
és te meg belevágsz.
És már a metrón széjjelszeded, és az a szédült, izzadt kezed
csatangol szanaszét,
és ebben az a szép,
hogy akkor megtudod, hogy minek,
minek e szédült élet neked, s minek vagy, tőle érezheted,
mindegy a neve mi,
fontos, hogy engedi,
mindegy a neve mi, csak engedjen neked!
Csak ez a nő itten,
a metrón meghitten,
csak ez az egyetlen, csak ez igaz itt,
csak ez a Judit,
esetleg Edit, csak ez igaz itt.
Kérded, hogy miért is vagy,
mikor itt ki-vannak,
már te is ki-volnál, mikor egy Judit,
esetleg Edit,
igaz lesz megint.
Totális hányinger,
fogott el már reggel,
és akkor még egyszer bejött egy Judit,
esetleg Edit,
és akkor belevágsz.
És már a metrón széjjelszeded, csatangol szédült, izzadt kezed,
s már minden szanaszét,
hát mi kell más egyéb,
mikor, egy Judit el-el-el-eligazít.
Mindenki kivan, kivan, kivan, és te meg nézel, mi van, mi van?
És jön az igazi,
aki eligazít,
egy Edit vagy Judit eligazít.
Csak ez igaz itt, csak ez a Judit, esetleg Edit.
Csak ez igaz itt, csak ez igaz itt, ez eligazít.