Majd mit beszélünk Marival,
ki rég disszidált,
és holnap éjjel érkezik,
az éjféli vonattal?
S Évának is,
ki látom, hogy fél,
mit mondok majd,
tán azt, hogy „elnézést,
de az éjféli gyors
holnap jön Marival,
ki a szerelmem volt.”
Szegény Éva.
Jaj, mit mondhatnék Marinak,
ki jókedvű lesz,
vagy neadjisten szomorú,
tán azt, hogy „elnézést,
de Évával én,
mint házasok,
régóta már
megállapodtunk,
hogy te nem létezel,
és legyen titok
az éjféli gyors.”
Szegény Éva.
Majd mit beszélünk Marival,
ha csomagját viszem,
az érkezési oldalon
és aztán az utcán,
tán kérdezni fog,
s én kérdezem,
tán kérdezni fog,
s én kérdezem Marit, hogy
„Mondd csak, Mari,
az étterem,
az étterem, tudod, ahová
oly sokszor
beültünk épp,
egy szóra csak,
emlékszel még,
nos, tudd meg, hogy
nincs meg már,
lebontották,
de tudok egy új,
tudok egy más,
egy sokkalta jobb helyet,
beülhetnénk,
ha már itt vagy Mari,
te kedves Mari.”
Szegény Éva.