Lenthár Balázs
történész, a HVG munkatársa
A magyar történelem értelmezései a Kádár-korszak alatti populáris zenei kultúrában
A történelmi utalások a populáris zenei kultúrában jellemzően a dal korszakának közállapotaira próbálnak reflektálni, vagy éppenséggel egy kevésbé ismert, de az előadó számára nagy jelentőséggel bíró eseményre kívánják ráirányítani a közönség figyelmét. Ennek megfelelően az ilyen dalok nem elégszenek meg a történelem tankönyvi ismertetésével (bár van azért erre is példa), hanem azon túl, vagy éppen azzal szemben állítani is kívánnak valamit.
Ez nem volt könnyű a Kádár-korszakban, hiszen a rezsim féltékenyen őrködött a maga emlékezetpolitikai narratívái fölött és nehezen viselte, amikor azt valaki megpróbálta kikezdeni. A diktatórikus viszonyok következtében nem is igen jutottak el olyan dalok a nagyközönséghez, amelyek ilyesmire képesek lettek volna.
Elég ritka volt azon előadók tábora, akik rendszeresen jelentkeztek a magyar történelem egyes epizódjait feldolgozó szerzeményeikkel, hiszen az állami propaganda sulykolása rendszertől függetlenül taszítóan hat a populáris zenei művek célközönségére, vagyis a fiatalságra, míg az ellenállás ilyetén kifejezése a Kádár-rendszerben meg csak szilenciummal sújtotta volna a produkciót. Ettől a zömtől tért el jelentősen Cseh Tamás és Bereményi Géza alkotói közössége, akik úgy tudtak hozzányúlni a magyar történelemhez, hogy azzal nem sértették nyilvánvalóan a korszak emlékezetpolitikai elvárásait, ugyanakkor a felszín alatt olyan üzeneteket is közvetíteni tudtak, melyeknek már kevésbé örült az állampárti propaganda.
Előadásomban bemutatom a Kádár-korszak emlékezetpolitikájának főbb irányvonalait, a teljesség igénye nélkül ismertetni fogom a korabeli, hazai populáris zenei kultúra olyan jelentősebb műveit, amelyek a magyar történelemmel foglalkoznak és részletesebben elemzem majd a Cseh-Bereményi, illetve a Cseh-Csengey szerzőpáros témába vágó dalait is.