Wirth Imre
az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa
Indián, identitás, mi
A PIM-ben a Covid miatt végül csak 2021-ben látható (annak az évnek a végén bezárt) Rézbőrű volt az alkony című kiállítás a magyar indiánozásnak állított emléket. A kiállítás végiggondolása során szembesültem azzal, hogy mekkora préri az indiánozás: a végtelennek tetsző térkép kihívás, hogy más, valaki, hős, elfeledett álom legyen, aki belép ebbe a térbe.
Xántus János, Baktai Ervin, Borvendég Deszkáss Sándor és Cseh Tamás nyomán mentem végig, már amennyire tehettem: Fehér Szarvas (Borvendég) gyerekkorom óta kísért, inspirált, hagyatéka eltűnt. Nyomozás volt számomra minden pillanat, élveztem.
A tér tágult, hiszen a közép-európai indiánozás prérije végtelen: nem csak Fehér Szarvas, hanem Hosszú Toll (a Sós sziklák völgye „írója”) is színre lépett. Akik az identitásukat hozzákötötték az indiánhoz. Hogy lehetséges ez? Mit jelent az indián ebben a földrajzi-történelmi térben? Lehet-e lengyel-magyar az indián? Cseh Tamás és bakonyi társai miért nem kerültek be ebbe az értelmezési mezőbe? Hogy úszták meg, hogy megsemmisüljenek a „kulturális kisajátítás” korában? Megúszták-e?
Mit gondolt a Rómában élő indián a kiállításról és mit mondott a bakonyi indiánok relikviáiról?
Össze lehet-e hangolni ezeket a kérdéseket, vagy fújjuk inkább a békepipát, amíg lehet, a négy égtáj felé?
Nem tudom a válaszokat, csak kérdéseim vannak, és Cseh Tamás, Füst-A-Szemében főnök velem van, remélem, érzem, kérem őt.