Száz év óta az első estém,
hogy végre nyugodtan elmesélhetném,
hogyan mentünk,
szép lassacskán,
ahogy poroszkáltunk,
épphogy csak mentünk.
Késő bánat, a lovak nyomán,
mint por ült el a paták után,
tudom is én,
szép lassacskán,
csak poroszkáltunk,
épphogy csak mentünk.
Száz év óta az első estém,
végre, hogy ezt elmesélhetném,
mentünk mentén ennek, meg annak,
tudom is én,
ennek, meg annak.
Vak ügetését eltévedt lovaknak
hallottuk, s leláncolt nádasok riadtak,
tudom is én,
ennek, meg annak,
miközben mentünk,
nahát, csak ennyi.