Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
nagy tüntetés lesz a Kossuth-szobornál,
magam részéről én a tömegben állok,
kezembe kékszín pávián szótár,
onnan fordítom, mit mond a szónok.
Bungbang, mikmek, csorgán, bukmek,
bungbang, mikmek, csorgán, bukmek...
Közben magamra keresztet szórok,
lássák, hogy más kultúra illet,
jóllehet páviánnép közt szorongok.
Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
magam részéről közéjük állok,
kékszínű szőrük, ha éppen vedlik,
ruhámon ott lesz tetőtől talpig.
Eljövetelükre rég számítottam,
kérdezéskor ezt mondom nyomban,
ha faggat majd egy páviántiszt,
érdeklődik, én rögtön tiszt,
érdeklődik, én rögtön tisztázom,
hogy én csak itt
ázom-fázom, ázom-fázom,
tisztázom, hogy ázom-fázom...
Kék páviánszőr fehér ruhámon,
tolmács nem kell, ott a szótár,
bólintok majd minden páviánszónál.
Majd, ha eljönnek a kék páviánok,
minden rémképet valóra váltók,
ülőgumóik alatt aranyzsámoly,
míg holdra bőgnek az Országházból.
Aztán eső jön, hosszú fonálban,
mossa-mossa kék csuhámat,
alóla előjön a hófehér öltöny,
az egyik szót most a másikba öltöm,
az egyik szót most a másikba öltöm.
Állok ott majd hófehéren,
kéremszépen, ezt is megértem,
kéremszépen!
És egyszer csak zöldek jönnek, sok rinocérosz,
vezérük egy nagy kultúrhérosz.
Szarvuk az orron, rajta meg csillag,
megszállnak, minden zölden csillog,
az anyjuk istenit, elvágódok,
csillaghordó rinocérosz!
Zöldcsillaghordó rinocérosz!
Országnak háza zöldben csillog,
a napra bőg sok rinocérosz.
A páviánok villákba bújtak,
ott panaszkodnak az anyjuknak,
én meg itt állok, hófehérben,
kéremszépen, kéremszépen.
Új szótár van, muszlim, vagy mi,
anahabehebbak, így kell szeretni,
anahabehebbak, így kell szeretni,
új szótár van, muszlim, vagy mi.
Zöld világ jött, már kék sincsen,
na most ellenállok, kéremszépen,
nyíltan hányok magamra keresztet,
lássák, hogy más kultúra illet.
Hogy engem a saját kultúrám illet,
a hírt vigyétek meg a gyerekeinknek,
vigyétek meg a gyerekeinknek,
a hírt, hogy, nem, nem,
a hírt, hogy, nem, nem,
a hírt, hogy, nem, nem, nem, nem, nem!
