Egyszer...
Néhány lepedőt összekötve
leeresztettük a földszintre,
és egy Ica nevű nőt így húztunk fel.
Felhúztuk Icát a negyedikre
én, a Feri meg a Bíró Imre,
a rendészek így nem láthatták meg.
Örvendezett a munkásszállás,
megszűnt a nők utáni rohangálás,
végre szereztünk egy állandó nőt.
Mondta is nekünk Bíró Imre:
„Bátor nő, mert a negyedikre
gyáva nő nem is merészkedne fel.”
És igaza volt az Imrének,
mert egy hét múlva a rendészek,
mikor lebuktunk, megdicsérték Icát:
Hogy...
„Az még csak hagyján, hogy kibírta,
hogy egy emelet birtokolja,
és az is hagyján, hogy szekrényben élt.
Ám az mégiscsak meghökkentő,
hogy mászhatott fel egy szegény nő,
a munkásszállás legtetejére!”
(Nahát erre mi aztán mondtuk nekik, hogy csak:)
„Néhány lepedőt összekötve,
leeresztettük a földszintre,
és szegény Icát mi így húztuk fel.
Így húztuk Icát a negyedikre
én, a Feri meg a Bíró Imre,
és egy szekrényben rejtegettük őt.”
Huh!
Elvitték Icát a rendészek,
kit az emelet így becézett:
„Te vagy a legelső állandó nő itt.”
És...
Szomorkodott a munkásszállás,
jöhet a nők utáni rohangálás,
elment az egyetlen nő, ki állandó.
Igen...
Szomorkodott a munkásszállás,
jöhet a nők utáni rohangálás,
elment az egyetlen nő, ki állandó.
Huh!
