Hányan kipusztultak,
s nem a legrosszabbak,
de cseréppel borított tetőink felett
mégis felkelt a nap.
Hányan is elmentek,
s nem épp a jöttmentek,
de cseréppel borított tetőink felett
a felhők jönnek-mennek.
De mi most itt vagyunk,
éneket hallgatunk,
mi arról szól,
arról dalol, hogy
hányan kipusztultak,
hányan elrohadtak,
hányan a fenébe elrohantak?
S nem épp a rohadtak.
Cserép borította tetők
fölött jön-megy a nap
és én most itt, tu-du-du,
mondom e dalt, hogy:
Egy ifjúságra kedvezőtlen, kedvezőtlen idő,
felhőjárás jobbra-balra és aztán eső,
egy eső, mindent lecsapoló.
Véget minden úgy ér, hogy lesz egy eső,
mindent lecsapol ez, ez az idő.
Hányan kipusztultak közülünk, elvesztek ők,
az ifjúságra kedvezőtlen idők
miatt, miatt és jár a nap.
Cseréppel borított tetőink felett
hallgassuk hát e végső éneket,
mert én most itt – dudu-dudumdu-dudumdu-dúdúdú-dúdúdú-dudum,
mondom e dalt.
Hogy az ifjúságra kedvezőtlen, kedvezőtlen idők,
felhőjárás jobbra-balra és aztán eső,
ez egy dallam, egy eső mindent lecsapoló.
Egy eső, mindent lecsapol ő.
976-ban mondtam e dalt,
mikor tetőnk felett nyugodott-kelt a nap.
dudu-dudumdu-dudumdu-dúdúdú-dúdúdú-dudum
dudu-dudumdu-dudumdu-dúdúdú-dúdúdú-dudum.
Hogy hányan is, mondom e dalt,
közülünk kipusztultak.
