Mi ez?
Ez egy eszpresszó.
És Ön?
Én zongorázom.
És én?
Maga egy vendég.
Hm, de finom. Príma hely. Hm, de finom. Príma hely.
És... kérném, nem lehetne másképp?
Nem. Mert ez egy eszpresszó.
És... mondja, nem lehetne...
A poharára gondol?
Igen, nem lehetne elvinni innen előlem?
Nem... nem... mert ez egy eszpresszó.
Hm, de finom. Príma hely. Hm, de finom. Príma hely.
És kérném... sosincs záróra itten?
Nincs... ez ilyen eszpresszó.
És kérném, ezt a nőt nem lehetne elvinni innen mellőlem?
Nem. Magához tartozik.
Nézze csak, jó kis nő, figyelje fényes haját.
Finom nő, príma nő. Finom nő, príma nő.
Kérném, ne engedje, ha a nőhöz nyúlnék,
kérném, ne engedje, ha a pohárhoz nyúlnék.
Azt hiszem ismer, nevem Szeberényi, neves
közgazdász, ne hagyjon így élni,
alkotó munka vár tehetségemre,
ha sosincs záróra, nincs ki elvégezze, ez
a mondén élet, félek korrumpálna, vár
a közösség építő munkája, az új
mechanizmus kulcsembere voltam és
most itt végzem egy presszóban, holtan!
Zongora... jó kis hely... Príma nők... finom nők.
Zongora... jó kis hely... Príma nők... finom nők.
Ha-ha-ha!
Hát persze!
Ha-ha-ha-ha!
Jó kis hely.
Zongoráznak.
Ha-ha-ha-ha!
Így megy, ez ilyen.
Jó kis hely.
Ha-ha!
Persze. Hát persze.
Nevem...
Tudom, Szeberényi.
Ugye...
Nem lehet így élni.
Asztalon, pohárban az összes érdemjelem!
Tűzze fel... hm, hm, hm, de szép...
Plusz oklevelek!
Mi ez?
Ez egy eszpresszó.
És ez?
Ez D dúr.
És E moll.
Nem lesz...
Nem lesz záróra.
Miért?
Mert zongorázom.
Ha-ha-ha-ha-ha!
Hát persze!
Ha-ha-ha-ha-ha!
Hát persze, hát zongoráznak!
Persze!
Ha-ha-ha-ha-ha-ha!
Jaj, de jó!
Ha-ha-ha-ha-ha-ha!
Ha-ha-ha-ha-ha-ha!
Ha-ha-ha-ha-ha-ha!