Egy mosókonyhában jól kitaláltam
én azt, hogy mi lesz, azt, hogy majd mi lesz,
lent párás háztetők,
tíz évvel ezelőtt.
Egy mosókonyhában – szükséglakásban –
éjszaka volt, sötét, utcáról kaptam a fényt,
de én tisztán láttam ott,
minden megvilágosodott.
Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait,
és attól féltem, nehogy majd ez legyen,
hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen.
És attól féltem, nehogy majd így legyen,
hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen.
Egy mosókonyhából… nem.
Egy mosókonyhában bár kitaláltam
én azt, hogy mi lesz, a jövőt kértem én,
hogy bármit is akar,
ne, ne ez legyen a dal.
Egy mosókonyhából neki a világnak,
mindegy az, hogy mi lesz, az, hogy majd mi lesz,
csak ne ez a dal legyen,
túl, túl az éveken.
Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait,
és attól féltem, nehogy majd ez legyen,
hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen.
És attól féltem, nehogy majd így legyen,
hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen,
hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen,
jaj, tíz év múlva ne ez a dal legyen,
jaj, tíz év múlva ne ez a dal legyen.
Ez volt az utolsó Jóslat, most énekeltem életemben utoljára Jóslatot. Ezt csak szerettem volna megosztani ezt a titkot, soha többé nem éneklem, ma volt az utolsó. Szervusztok, köszönöm szépen.
