Volt egy időszak, amidőn éjt-nap
lapot keverve kártyáztam én,
káró, kőr, bubi, királynő,
töprengve Isten természetén,
az egyik lap ment a másik fölé,
töprengve Isten természetén.
És volt egy korszak, mikor a holdat
mindent felejtve bámultam én,
Klári, Edit és Velkei Margit,
az egyik lépett a másik elé,
az egyik lány ment a másik mögé,
az egyik lépett a másik elé.
És jöttek éjek, világűr mélyek,
hogy egymást cserélték asztallapok,
ömlött a bor, sok társaság volt,
kezemről az órát elvesztve rég,
bámultam az idő természetét,
kezemről az órát elvesztve rég.
És volt egy korszak, mikor a holtak
túlsó világból üzentek át,
Platon, Swedenborg, Proust és Krúdy,
betűk hemzsegtek hangyák gyanánt,
könyvekből épült kártyavár,
hemzsegtek a betűk hangyák gyanánt.
Ideje van már, hogy vízre szálljak,
fénylapok úsznak a felszínen,
jobb lenne élni, ámde túl a fák már
arany kezükkel intenek nekem,
arany kezükkel intenek nekem,
arany kezükkel intenek nekem.
Jobb lenne élni, ámde túl a fák már
arany kezükkel intenek nekem,
arany kezükkel intenek nekem,
arany kezükkel intenek nekem.
