Folyó hó elsején kilencen körbeálltunk,
kilencen vártunk egy láthatatlan támadást.
Vérfoltot patyolat, patyolat ingünkre, ingmellünkre.
Az egyik kezünkön megszámlálhatjuk, hogy hány
támadás várható, nem csoda, hogy felmerült
egy átlátszó, végtelen, végtelen szépségű éjjeli madár.
Új döntés született: éjszaka jöjjön csak el,
nem kell már helyette szikra, ne lobogjon tűz.
Jól van hát: maradjon patyolat az ingünk, az ingmellünk.
Mondhatnék neveket, ám mostan hagyjuk el ezt,
egy marad a lényeg: átláthass a testén majd.
Leszáll az ágyadra egy végtelen szépségű éjjeli madár.
