Bestseller lett a SPECIAL COMMITTEE jelentése az Egyesült Államokban, melyből egy hónap alatt - 1957 augusztusában - 40 ezer példány fogyott el. A „magyar ügyet”, a vérbefojtott 56-os forradalmat ismerhette meg a világ közvéleménye, az addigi leghitelesebb dokumentumból, ahogy Király Béla, a Nemzetőrség egykori parancsnoka emlékezett: ”A nemzet eggyé forrt annyira, amennyire 1848–1849 óta soha. A világ csodálata, a szabadságharcosok hősi helytállása és a felháborodás a szovjet agresszió miatt az ENSZ akcióját kényszerítette ki. 1957. január 10-én a Közgyűlés öttagú különbizottságot jelölt ki, melynek küldetését a következőképpen fogalmazták: „Attól az óhajtól vezéreltetve, hogy a Közgyűlést és valamennyi tagállamát a lehető legteljesebben és a lehető legjobban tájékoztassa egyrészt arról a helyzetről, amelyet a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége idézett elő azzal, hogy fegyveres ereje és más eszközök alkalmazásával beavatkozott Magyarország belügyeibe, másrészt a Közgyűlésnek e tárgyban tett javaslataihoz kapcsolódó fejleményekről,
1. Ezennel Ausztrália, Ceylon, Dánia, Tunézia és Uruguay megbízottaiból a fentebb meghatározott szándékkal különbizottságot létesít annak érdekében, hogy az Magyarországon és másutt vizsgálatot folytasson, közvetlen megfigyeléseket kezdeményezzen és végezzen, a legmegfelelőbb módon tanúvallomásokat felvéve, bizonyító anyagokat gyűjtve és értesüléseket szerezve, abból a célból, hogy megállapításairól jelentést tegyen a Közgyűlés tizenegyedik ülésszakán, majd ezt követően időszakonként további jelentéseket készítsen a tagállamok és a Közgyűlés ülésszaka számára”.
Az Ötös Bizottság rendkívül alapos munkát végzett. Nyilvános ülésen hallgatta meg Kéthly Annát, Nagy Imre kormányának államminiszterét, engem, mint a Nemzetőrség Főparancsnokát és Kővágó Józsefet, Budapest 1945–1947-es és 1956-os főpolgármesterét. A többi kihallgatás azonban zárt ajtók mögött folyt le. Összesen 111 személyt hallgattak meg: A meghallgatottak mind szemtanúk voltak, 81 saját kérésére névtelenül tett vallomást, azonban a bizottság tagjai ismerték kilétüket, és titkos névsorba foglalták őket. Ezt a listát semmisítette meg Povl Bang-Jensen, a Bizottság titkára akkor, amikor a szovjet delegáció mindent megtett azért, hogy a tanúk személyazonosságát felfedjék. Bang-Jensen ezt követően öngyilkosságot követett el, a magyar ügy mártírja lett.
Maga a jelentés a forradalom legkorábbi olyan tárgyilagos leírása, amihez semmi későbbi munka nem mérhető pontosság, hitelesség és az okmány tekintélye szempontjából. Magyarul is több kiadásban megjelent. Azt mondhatnám, hogy minden magyar állampolgár kötelessége, hogy tanulmányozza ezt az okmányt, hogy a Kádár-rezsim hazudozásaival félrevezetett írástudók és tanulatlanok egyaránt megtudhassák az igazságot. Az események fő jellemzői világosan bontakoznak ki a jelentés lapjaiból: 1956 spontán felkelés, az összmagyarság forradalma volt, ami nemzeti függetlenségért és emberi méltóságért folytatott szabadságharccá fejlődött. A Szovjetunió brutális fegyveres agressziója nyomta el a különben sikeres forradalmat. November elejére a forradalom győzött, a végső Nagy Imre kormány a nemzet bizalmát élvezve a magyarság méltó és autentikus képviselője volt. Sem jobbról, sem balról, sem személy, sem csoport nem hívhatta volna ki versenyre a Nagy Imre-kormányt siker reményében az elsőségért. A semlegesség nem okozója, hanem következménye volt a már folyamatban lévő második szovjet agressziónak, mert az agresszió már október 31-től elkezdődött, november 4-én csak a fegyveres harc vette kezdetét. A bizottság jelentésének, amit a tagok egyhangúlag fogadtak el 1957. június 7-én, nagy szerepe volt a világ felvilágosításában is. Azonnali politikai hatása azonban minimális volt, hiszen a Közgyűlés okmánya volt, és a Közgyűlésnek nem volt szankciók kiszabására jogosítványa. Szankciókat csakis a Biztonsági Tanács szabhatott volna ki, de azt a Szovjetunió vétójoga kizárta.
Végül a „magyar kérdés” 1962 decemberében került le a napirendről, Kádár 1963 márciusában amnesztiát hirdetett, igaz sok száz harcoló forradalmárra ez nem vonatkozott, de Király Béla szavaival: A State Department pozitívnak ítélte a Kádár-rezsim akcióját, és javasolta, hogy a kádári ENSZ-delegátus megbízólevelét fogadják el, ami meg is történt, és ezzel a jogi ÁMEN-t kimondták a magyar ügyre. Otthon pedig a kádári vörös terror és a „kemény” diktatúra után az úgynevezett „puha” diktatúrát vezették be, amelynek állítólagos alapelve az volt, hogy „...aki nincs ellenünk, az velünk van...”
HG
Forrás:
Király Béla emlékezése megjelent 2006-ban A FORRADALOM ÉS A MAGYAR KÉRDÉS AZ ENSZ-BEN, 1956–1963 című kötetben