A falunk kocsmája,
kocsmája ablaka,
Tejútra nyitható,
majd minden éjszaka.
Mit mondott énnékem Józsi bá,
tegnap, a silózásból jövet?
„Menj be a kocsmába, s várj meg ott,
jövök, csak zuhanyt veszek.”
Vártam csak én, ott virradatig,
Józsi bát, kezemben féldeci,
de várhattam, akárha évekig,
mert nyoma veszett neki.
Álltunk csak ott, a kézben pohárral,
szó bent szakad, lehelet megszegik,
s pult mögül, látjuk csak, Józsi bát,
mint kísértet, emelkedik.
„Hajdani betyárok, huszárok!”
– dörögte fülünkbe Józsi bá –
„Kérdezem tőletek, hol jártok,
merre is tűntetek, és hová?”
Ott álltunk, kezünkben féldeci,
nem mertünk szemébe nézni se,
hisz nem volt akárki Józsi bá,
a népművészet mestere.
Álltunk csak ott, a kézben pohárral,
feledve silózást, gépeket,
s kocsmából bámultuk Józsi bát,
hogy a Tejúton ott lépeget.
Hajdani betyárok,
ragyogó csizmában,
gázoltak Tejúton,
Józsi bá nyomában.
A falunk kocsmája,
kocsmája ablaka,
Tejútra nyitható,
majd minden éjszaka.
