A falunk kocsmája,
kocsmája ablaka,
Tejútra nyitható,
majd minden éjszaka.
Mit mondott énnékem Józsi bá,
tegnap, a silózásból jövet?
„Menj be a kocsmába, s várj meg ott,
jövök, csak zuhanyt veszek.”
Vártam csak én, ott virradatig,
Józsi bát, kezemben féldeci,
de várhattam, akárha évekig,
mert nyoma veszett neki.
Álltunk csak ott, kézben pohárral,
szó bent szakad, lehelet megszegik,
s pult mögül, látjuk csak, Józsi bát,
mint kísértet, emelkedik.
„Hajdani betyárok, huszárok!”
– dörögte fülünkbe Józsi bá –
„Kérdezem tőletek, hol jártok,
merre is tűntetek, és hová?”
Ott álltunk, kezünkben féldeci,
nem mertünk szemébe nézni se,
hisz nem volt akárki Józsi bá,
a népművészet mestere.
Álltunk csak ott, a kézben pohárral,
feledve silózást, gépeket,
s kocsmából bámultuk Józsi bát,
hogy a Tejúton ott lépeget.
S hajdani betyárok,
ragyogó csizmában,
gázoltak Tejúton,
Józsi bá nyomában.
A falunk kocsmája,
kocsmája ablaka,
Tejútra nyitható,
majd minden éjszaka.
