Ó a Nyugat, a Nyugat,
szép Nyugat, szép Vadnyugat,
rég ajánlom én,
s lám itt van szegény.
Ó én szegény kis hazám,
már nem ajánlanám,
nem ez volt a cél
állkapcsa acél.
Kennedy, Kissinger, Bob Dylan
izgalmasak voltak énnekem,
s mondtam: szólj, csak szólj
örökké rock and roll.
Hosszúhaj és a dzsessz
izgalmasak voltak feszt,
és Kádár Jánosék
csak a rock and roll-t félték.
És a Nyugat a Nyugat
legyőzte a Kádárokat,
szerteszálltak ők
még a századvég előtt.
Picike szobámban sírok én,
még az unokám is Bob Dylén
és a Bitliszek
már kábszerdílerek.
Ó anyukám, anyukám
nézz ide, nézz ide rám
öreg lett kisfiad
a Vadnyugat miatt.
Jánosom és Kadarom,
én a szemem lehunyom
s szemhéjam alatt
látok sztárokat:
Marilyn Monroe és Mick Jaggar
rágógumi ködben úsznak el,
és Andy Warhol
hófehér hajjal szól:
Hé, magyarok, magyarok,
a koncept már régen halott,
szegények lesztek bizony,
úgy ahogy voltatok.
Hát a franc hitte ezt vón,
kérdezlek vén Bob Dylón,
hogy a rock and roll
ily fekvésben is szól?
Amerre én elmegyek, a kertünk alatt látom a virágokat,
mondom nekik: ti virágok, bizony nekünk ez a korszak maradt
s édes háver, Bob Dylén
picike szádat puszilom én.
