A forradalom ívét, mit szívemben követnem kell,
egy birodalmi városban, Pest-Budán rajzolni fel,
annyit mondhatok csak, óvakodj, vak képzelet,
ez nem az a hely, hol szabadnak lenned lehet.
Itt vér nélkül semmilyen szabadság nem adja magát.
És vérembe kóstolni félek,
én, Martinovics Ignác,
volt szászvári apát.
Itt okos a császár, és gyengécske bugris bagázs
kacsingat Párizsra, közéjük ne csöppenj, vigyázz!
Az eszméről suttogni, pusmogni sovány kenyér,
a legfelsőbb kegyeket elnyerned, az többet ér.
Itt fülbesúgás mozdítja a fenséges úr jogarát.
És fülébe súgni majd én fogok,
én, Martinovics Ignác,
volt szászvári apát.
Majd megsúgom neki, hogy trónusa eltűnik nyomtalan,
és azt is, hogy ő az úr, a megoldás őnála van,
hogy ereje csak neki van trónt döntögetni ma.
A császárságnak tehát rajta kell megbuknia.
Majd így végzem: „Fenség, hát legyen bölcs, és ölje meg magát!”
Csak segédje volnék ez ügyben,
én, Martinovics Ignác,
volt szászvári apát.
Hogy meggyőzőbb legyek, majd összeesküvést szervezek,
hogy támadjon veszély, mit rémülten jelenthetek,
és ez lesz az, hitemre, ez lesz a végső lökés:
a feljelentés, mint halálos fenyegetés!
És ha még ez is mind hiába,
akkor hát, nohát,
majd vérembe kóstolok undorral
én, Martinovics Ignác,
volt szászvári apát.
És ha még ez is mind hiába,
akkor hát, nohát,
majd vérembe kóstolok undorral
én, Martinovics Ignác,
volt szászvári apát.
