Hát igen, ez az élet, vasárnapi ebéd!
Meglelte asztal mellett mindenki a helyét.
Mindenki eszik, és a szomszédjával cseveg,
megsúgja, mi fáj neki, és hogy mi fáj neked.
Mindenkinek emésztése gyönge kicsit,
és pontosan nem is tudja, mit is eszik.
Lassan-lassan neve sincs már, úgy forog a világ,
mindenki ősi rutinból azért csak rág, rág, rág, rág...
Mától már tudom mi az, élet helyett halál.
Mostantól tudom, mi az, ha valaki csinál, de nem csinál.
Mától már enni fogok, mert minden csak eszik,
és ha már érte jöttek, lehajtja a fejit.
És mindenki emésztése gyönge kicsit,
és pontosan nem is tudja, hova viszik.
Lassan-lassan neve sincs már, úgy forog a világ,
ám öröklött rutin miatt mindenki rág.
Mától már ez az élet, vasárnapi ebéd.
Mindenki szalvétával takarja a sebét.
Mindenki minden tálból merít, amíg szabad,
fogdosódás, rugdalódzás folyik asztal alatt.
S ha valaki tósztot mond, az tapsot arat,
és mindenki mindenkivel rokon marad.
Néha-néha folynak még az örökségi viták,
ám öröklött rutin miatt mindenki rág.
Jaj-jaj, ez az élet, vasárnapi halál.
Mindenki a táljában talál, amit talál.
Mindenki kapja, amit kapni ma még lehet,
és talál emberfejet, s mindig munka helyett.
Mától e nép neve vasárnapi,
és mától saját nevét meg is eszi.
Mától e nép neve vasárnapi nép.
Mától már ez az élet: úgy van, ebéd!