Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn
szerettünk, egy Valóság nevű nagybátyám.
Sajnos már nincsen velünk,
levelet ír csak nekünk.
Sajnos már nincsen velünk,
levelet ír csak nekünk.
Ha levél jön tőle, csak úgy kapkodjuk ki egymás kezéből,
sírva és nevetve olvassuk jellegzetes kezeírását.
Ezer csókkal is felér,
egy-egy gyöngybetűs levél.
Ezer csókkal is felér,
egy-egy gyöngybetűs levél:
„Habár távol élek, remélem, megvagytok, s szorgalmasan
ápolgatjátok még az emlékem,
és hosszú esték során
gondoltok néha reám.
És hosszú esték során
gondoltok néha reám.
S felhasználva az alkalmat, felhívom a család tagjainak
becses figyelmét a szükséges óvatosságra,
mert adódhatnak bajok,
most, hogy én távol vagyok.
Mert adódhatnak bajok,
most, hogy én távol vagyok.
És ezzel zárom is soraim, ölelek, csókolok mindenkit, s maradok
tisztelettel, Valóság.”
S családunk sír meg nevet,
olvasván ezt a nevet.
S családunk sír meg nevet,
olvasván ezt a nevet.