Tímeának babája nyáron fogant,
ám hét férfi szabta meg a vérvonalt.
Legelőször jött egy
középkorú jött-ment,
szerb, de tudni kicsi magyarul.
Mutatni engemből fényes kvarcórája,
én, Dzsoko, tegnap börtön szabadul.
Mér, hova viszel engemet?
Mér a kút mögé engemet?
Dzsoko volt az első
Tímeának kellő
férfi, aki jött, s ment.
Még néha benézett
kicsi kislány végett,
vagy Belgrádból üzent.
Tímeának babája nyáron fogant,
ám hét férfi szabta meg a vérvonalt.
Másodjára német
volt, aki benézett,
können Sie bitte mich ein puszika.
Övé lenni autó, övé lenni minden,
plusz még az övé lenni Tímea.
Madchen, hát ez a demokácia,
te majd jönni velem el oda.
Azután egy János,
sármos vásáros,
vattacukor és gyöngy,
jött a nyári úton,
be szép vagy te húgom,
hajtsd fel a szoknyád, s csönd.
Tímea a kútba néz, nő lettem, nő,
most talán rám visszanéz a Teremtő.
És jött negyediknek
kettő, akik ikrek,
így kettő közül egyik ötödik.
Szovátáról jöttek,
erdélyinek tűntek,
s utána azt mondták, hogy köszönik
a pénzt és a kicsi reggelit,
s a lyányka, hogy lefeküdött őnekik.
És mentek az ikrek,
magas póznát vittek
oda, hol a pénz van.
Mentek a vásárba,
világ csudájára
hosszi, magas kalapokban.
Azon a nyáron Tímea határozott,
nő leszek, mint kút vizén a csillagok.
Hatodik egy Horváth
nevű magyar ember,
leragadt zöldhatáron a busza.
Tímea bár tudta,
hogy Horváth embercsempész,
mégis megnyílt neki a blúza.
Ámult Horváth, hogy mi van ott,
az égbe rakétajel hasított.
Határőrök lőttek
égre riasztójelt,
sírtak, menekültek.
Perzsák és a kurdok
csúsztak-másztak bokrok
áldott védelmében.
Tímeának babája hát így fogant,
ki tudja, ki szabta meg a vérvonalt.
És jött hetediknek
buszról szökött herceg,
perzsa, a zöldhatárról menekült.
Alig ment el Horváth
Tímea kebléről,
a perzsa odajött és lefeküdt.
Én lenni neked szerelem,
jöjj a világba énvelem.
Vagyok neked perzsa,
legyél nekem bármi,
ő a hetedik volt.
Gyere hetediknek,
te valahonnan jött-ment,
zárjad le a, zárd a névsort.
Ámultak a világ népei:
– Hogy lehet ez? Hét apa egyszerre!
Ecsédi oda is sziszegte Tímeának a kán mellén, hogy:
– Ezért a nyilatkozatért még számolunk! Arra nem gondolsz, hogy milyen fényt vetsz a szülőhazádra? Azt hiszik, hogy itt minden lány ilyen!
De Tímea visszasziszegte, hogy:
– Én szabad vagyok és engem csak az érdekel, hogy a gyerekemnek egy apát szerezzek, egy bárkit. Beee!
Ám ekkor egy másik irányból, kiabálás hallatszott a népek piacán, Ecsédi odakapta a fejét. Termetes csauszok lökdösték ott széjjel a sokaságot dárdanyelekkel, hogy:
– Utat az állomásparancsnok úrnak! Utat, kutyák! Utat!
És Ecsédi egy gyaloghintót látott elúszni lassan a fejek fölött, belőle aranypénzt szórt egy gyémántgyűrűs kéz a tömegbe. És Ecsédi felismerte a selyemruhás, piros öves nagyurat.
– Vizi! – kiáltotta – Vizi Miklós! Végre! Végre! – és leugrott a lóról, Tímea utána és a testek között verekedték előre magukat, de a csauszok visszalökték Ecsédit.
– Miklós! Én vagyok az, Ecsédi!
Az állomásparancsnok unottan fordította arra fényes tányérarcát.
– Nézz rám, Miklós! Na, Ecsédi! Negyven évig jóban-rosszban együtt!
Az állomásparancsnok petyhüdten hunyorgott, majd ásított. Superwhite fogkrémet használt.
– Ecsédi? Ecsédi? – morogta, de nem emlékezett.
– Hát nem emlékszel, Miklós?! Ecsédi! Na, Ecsédi! Együtt szenvedtünk az elmúlt rendszer poklában! Hát ennyire elvesztetted az identitásodat?
Tímea közbekiabált, hogy:
– Nem akar a gyerekem apja lenni? Maga olyan nagy, meg erős. Valaki legyen az apa! Lehetne éppen maga.
A kövér nagyúr álomittas arcát forgatta:
– Ecsédi... Ecsédi...
Az állomásparancsnok nem emlékezett.
– Na! Na! Együtt voltunk félálomban Kádár apó ölebei, orosz akol ólmelege gyerekei. Vizi, Ecsédi szól hozzád! Helló!
– Ecsédi? Ecsédi?
Az állomásparancsnok nem emlékezett.
A csauszok a piac szemetébe lökték a régi barátot. Ecsédi másodszor ájult el fél óra leforgása alatt. Tímea zokogva borult a testére:
– Bácsi kérem! Bácsi kérem! Ki lesz a gyerekem apja, ha maga itt meghal nekem? Valaki legyen az apa! Lehetne éppen maga.