A legjobb kirándulásunk
962 elején volt,
ott fent a Lajos-forrásnál
az osztály jót nevetett.
Nem voltunk még koedukáltak,
az osztály fiúkból állt.
Az ösvényen fénylő napfoltok közt
én s a többiek.
Csányi osztályfőnök úrral.
Csőke igazgató úrral.
Vértes földrajztanárnővel,
aki ott ment nejlonblúzban.
„Figyeljétek összetettségét!”
– szólt a tanárnő,
s felemelt egy csillogóhátú,
szép bogarat.
Juharfát és magas tölgyfákat
figyeltünk meg,
megkülönböztettünk bibét és porzót
utunk során.
Vértes földrajztanárnővel,
a barna trottőrcipőssel,
a kékszínű melltartóssal,
nikotintól sárga ujjal.
Egy tisztáson a pihenőnél
a Vértes tanárnő
lefeküdt és szemét lehunyta
sok porzó között.
A pázsit tele virággal,
kékkel, pirossal, sárgával,
sok-sok földrajztanárnővel,
csupa lehunyt szeműekkel.
A szám tele dióízzel,
hűvös, hűvös forrásvízzel,
álmos földrajztanárnőkkel,
csupa lehunyt szeműekkel.
(Fütty)
Érződik, hogy a füttybe az énekes vissza akar menni a fiatal vidék dombjai közé, ugye?
Akkor még egy kicsit, csak hogy... (fütty) régen volt '62.
– Tanár úr...
– Igen. Jó. Búcsút intünk '62-nek.