Születtem Magyarországon /vége/

Ecsédit, inkább őt. Ecsédi, aki tovább rohan a városban Vizi fényképével, hogy:
– A barátom! A barátom! Nem látták? Nem látták?
És aki véletlenül – hangsúlyozom, teljesen véletlenül – a Baross térre lyukad ki, a Keleti pályaudvar mellé. És itt üzletemberek közé keveredik, megzavar egy üzletet, erre meg akarják késelni, megverni, de végül csak föllökik Ecsédit, aki olyan szerencsétlenül esik, hogy zuhanás közben kihullik a barátja fényképe a kezéből. És Ecsédi rögtön csúszva, mászva, remegve próbál a lábak, meg a cipők között odajutni a barátja fényképéhez. És ekkor – nem tudom kinek, mit mond: gojzervarrott cipő – egy hatalmas, fényesre suvickolt gojzervarrott cipő jelenik meg és rálép az Ecsédi kezére. És olyan fényes a cipő, hogy az Ecsédi látja benne a saját képmását, de nem ezzel törődik, hanem azt mondja, hogy:
– Hoppá! Hoppá! Hoppá! Észnél legyünk. Én ezt a cipőt valahonnan ismerem.
S a tekintete végigkúszik a nadrágszáron fölfelé, a zakó csücskénél megáll: alpaka – mondja – még följebb pöttyös nyakkendő, jobbra-balra hófehér ing, fölötte kőkemény inggallér és ami a gallérra ráfolyik: toka, tokácska. És Ecsédi fölpattan, hogy:
– Sas elvtárs! Dr. Sas Norbert! Mindjárt mindent megmagyarázok Sas elvtárs...
De Sas elvtárs rosszallóan csóválja a fejét és mondja, hogy:
– Ccccccc, Ecsédi, Ecsédi, Ecsédi! Hát mondja, maguknál vannak maguk? Keverik, keverik, Ecsédi? A jó istenit maguknak, már megint addig ugrálnak, míg magukon a világ szeme? Mondja, Ecsédi, tessék, tessék!
És Ecsédi felnézett és mondta, hogy:
– Sas elvtárs, én a Vizit keresem, tetszik tudni, a Vizi Miklóst.
Sas elvtárs folytatta, hogy:
– Nahát! Aztán a maga Vizi barátja! Hát egyszerűen nem ebben állapodtunk meg vele. Hát a Vizi egyike volt a legtehetségesebb, a leginkább szubvencionált koponyáknak részünkről és tessék, most értesülünk, hogy csinálja nekünk itt a felfordulást, a botrányt, cirkuszozik, elnyír valami teljesen zavaros irányba. Halljuk, hogy itt a pályaudvaron kétes kijelentések, messianizmus, részeg alakok.
És Ecsédi fölugrott a levegőbe, majd mikor visszaérkezett kérdezte, hogy:
– A Vizi a pályaudvaron van? Azt tetszett mondani, hogy a Vizi a pályaudvaron van?
De Sas elvtárs folytatta, mint egy görgeteg, hogy:
– Mi hittünk a maga Vizi barátjában Ecsédi, hittünk benne! És maga is, Ecsédi, nekem itt túllihegi a kérdéseket, nem veszi észre? Összeakadhat a bajusz, Ecsédi, könnyedén! Hát meddig kell még magukat védenem? Én már fölülről lefelé, én már mindenkivel úgy vagyok maguk miatt! Már maga Sólyom elvtárs is haragszik, na! Informáltam, pedig nem akartam, de nem állom meg, továbbra is kiszivárgok! Mi támaszkodni akartunk magukra, Ecsédi, maguk meg ránk, nem? Azt akarják, hogy Karvaly elvtárs foglalkozzon az ügyükkel? Mert kezd már addig duzzadozni az akta, odafele. Vagy ki akarják fogni a vitorlánkból a szelet, Ecsédi? Bevallhatja, ha ki akarják fogni és akkor Jézus, támaszkodunk mi másra. Hála istennek, tele van az ország tehetségesekkel, támaszkodni még lehet! Itt van például a Lindauer, hát egyike a legragyogóbb koponyáknak. Ebből a Lindauerből, vagy kiből, csak úgy süt a tehetség. Miket kell hallanom, hogy levegőben lebegő poharak, csodavárás, ködevés, meg hogy maguknak csak az egyik fele van itt, Ecsédi?! Hát, hol is van a maguk másik fele, meg tudná nekem mondani? Vigyázhatna a barátjára, barátom!
És Ecsédi itt megint ugrott egyet és kérdezte, hogy:
– Sas elvtárs, tényleg azt tetszett mondani, hogy a Vizi a pályaudvaron van? Tényleg azt tetszett mondani?
És erre Sas elvtárs megfogta Ecsédi vállát és - ahogy csak egy Sas elvtárs tud nézni – a sasszemével belenézett az Ecsédibe és mondta, hogy:
– Na, marad szépen, Ecsédikém! Nyugodtan, elengedi magát, relaxál. Jó. Jó fiú. Jó.
És Ecsédi maradt is tátott szájjal, Sas elvtárs pedig belenyúlt a zakója zsebébe, kivett egy cukorkát és puff bele az Ecsédi nyitott szájába. És hát eddig is gyönyörű hangon beszélt a Sas elvtárs, de most még magasabb szinten kezdett énekelni, úgy, hogy én azt alig tudom utánozni. Ezt énekelte: