Születtem Magyarországon /eleje/

Dalszöveg 

Születtem Magyarországon, nyolcvanhét éves vagyok,
fejemben összekeveredtek a féldecik, s kormányzatok.
Neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is,
harcoltam két háborúban, túléltem, az istenbe is!

Elhagytam kérném vagy harminckilenc asszonyt,
s vagy kétannyi elhagyott,
tankcsapdákba hugyoztam, ettem lótetemet
és mégis itt vagyok.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál:
túléltem mindeneket, féldecis rezsimeket.
Egy magyar túlélő, címzetes vitézlő
tönkrement lábain, de áll önök előtt.

Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat
és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak.
Hogy lesznek ezek túlélők, valami itt korcsosul,
kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?

És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény,
hát elszállnak az első szélre, mi lesz így, kérdezem én?

Tű-rű-rürüm, tűrű-rűrüm, türűm-tam-tara-raram,
türű-rürim, rí-ririm, tű-rürüm, taraa-raram...

Csakhogy Vizi itt kitépte a karját a Halmos szorításából, felpattant és mondta, hogy:
– Bocsánat! Elnézést! Micsoda vita ez!? Nekem már rég meg kéne néznem, hogy hol, mikor és milyen vonatok mennek innen? Hogy mennek-e innen vonatok egyáltalán? Elvégre azért vagyok itt vagy miért is?
És itt ennél a pontnál mintha megsüketült volna. Látni látott, de nem tudta mit, kegyvesztetten imbolygott az asztalok között – szörnyű állapot. Így szokott eltévedni, aki el szokott. A szemében piros lámpák gyúltak:
– VESZÉLY, VESZÉLY! 
És lám, lám, már meg is jelent valaki – ilyenkor mindig megjelenik valaki –, aki hátulról közeledett, oldalról belenézett a Vizi arcába és simán, jaj, de simán azt mondta:
– Látom, ismerem, tudom. Én nem akarom meggyőzni, hogy nincs meggyőződés. Csak mellesleg, épphogy mellesleg, csak annyit mondanék, mintegy ejtve, elejtve: tartson velem, meghalni megyek. Lesz egy mozdulatom. Ismeri azt a csomót, ami körbefon egy egyenest? És az üres fejet belehajtva egy kerekbe, elrúgva alul amin állunk, lefelé repülő, a nyakon csinál egy választékot. Nem enged a testből a fejbe, hanem szétrobbant mindent ott, megállít és ön csak fityeg, he! Úgy, mint mindig. Talán nem fityeg? Há' fityegjen végleg! Na, nem jön? Én megyek.
És az illető, aki ilyenkor mindig jön, kötélverő? Nem hiszem. Az illető az arcát beletolta a Vizi arcába. Na és ez talán magyarázatra szorul, de, de most hagyjuk itt Vizit és nézzük inkább Ecsédit! Inkább őt.

Zeneszerző 
Cseh Tamás
Szövegíró 
Bereményi Géza