Somlai Margit

Dalszöveg 

Somlai Margitot láttam én
piacon guberálva,
ősz, kicsi kontya úgy feszült,
mint rég az iskolába.

Láttam ott Somlai Margitot,
lila eres kezével
szemétben turkálni, s bújtam ott,
ne legyen övé a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögé be,
vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
Tán azt a szót, hogy... hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai,
latin-angol tanárnő
öt nyelven tudta mondani
azt a szót, hogy Teremtő.

S nyolcvanöt éves kézzel ott
ügyesen túrt szemétben,
a Teremtő éppen nem figyelt,
őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögé be,
Somlai Margit, nem én,
nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
ezt a világot, nem én.

Somlai Margit, láttam én,
talált egy fél pár kesztyűt,
és vele örültem lesben ott,
hogy a teremtő enyhült.

Bújtomban szurkoltam: Istenem,
Istenem és Teremtőm,
a kesztyű párját lelje meg,
segíts a vén tanárnőn.

Ultima ora non datur secunda,
a kesztyű párját lelje meg.
Add a kezébe teremtőm végre,
végén még más találja meg.

Mivelhogy volt ott rengeteg
szemétben túró pára,
s minden bódé mögé bebújt
mindnek egy tanítványa.

Piacon járva láttam ezt,
láttam, és jól megnéztem,
úgy mondtam el most, úgy, ahogy
volt is ez voltaképpen.