Egy éven át Soltész
Babát imádtam én.
Villája volt, jó szaga volt; volt hát remény.
Semmi hamis, szerettem is, de a múlt év telén,
múlt év telén Baba, mert Afrikában volt az
apja követ,
őt látogatni ment, s villájukban egymagam hagyott engemet.
S én ott egy villában őszintén sajnáltam,
de egy sütőipari szakmunkástanuló lányban
vigaszom találtam
és két hónapon át önnön ágyában
én megcsaltam Babát,
ki elhitte nekem, hogy közéjük szépen majd én
beilleszkedem.
Két hónapon át én csaltam Babát - ez
vagyok én.
Megadtam nekik, most leshetik, hogy e kis regény,
hogy e kis regény, és benne én, a szegénylegény.
Hogy mindez mit jelent, hogy bennem mily' szociális indulat feszül,
hogy én ott egyedül
egy sütőipari szakmunkástanuló lánnyal
éltem remekül,
és interurbánon, őszintén sajnálom,
Babát is gyaláztam,
ki bőgött Afrikában és összes whiskyjük
jegesmedvéknek a bőrére dűlt
és ebből is kiderül,
hogy bennem szociális indulat feszül.
Egy éven át Soltész Babát sirattam én.
Ő szeretett csak engemet, lett vón remény.
De ilyen vagyok az indulatok vad terepén.
Nincs más nekem, csak hát ami lényegem:
szegénylegény.
Astoria megálló - mondta ekkor egy géphang. Antoine pedig azt, hogy tovább Désiré, tovább Dérisé! '76, '76 Désiré, Désiré, édes sámánom, '76. Rejtezz! Rejtezz! Rejtezz, Désiré! '76. Tánc, Désiré, tánc, Désiré, '76, '76, '76. És Désiré kettévágta a karjait, sikongatott, pörgött, miközben a szerelvényben a bódult tömeg ütemesen tapsolt és egyszer, amikor Désirének már csak a szeme fehérje látszott, akkor, akkor azt mondta és dehogy mondta, kiállította, hogy '76 helybenjárás. '76-ban kiderül, hogy nem lesz semmi. '76-ban kiderül, hogy majd, majd a '80-as években talán, akkor majd, akkor majd lesz valami, addig semmi.