Semmi hiba,
jó a haja,
jó a lábhajlata.
Szembe benéz,
egy szemmelverés
mindkét szembogara.
És hozzá még ott a derekán
az a csellószerű arány,
mi ellen nekem
nincs ellenszerem,
már nem kaphatom hibán.
S rá még az is,
hogy semmi hamis,
jó a dumája is.
Én megveszem,
és rá is teszem
az összes lendületem.
Még a szex is megfelelő,
az ágyban engem felemel ő,
csak az a fura,
hogy még nem volt soha,
egy rendes orgazmusa.
Nahát ez a hiba
nem volt soha
nálam probléma még,
úgy voltam vele,
ez a nő üzlete,
s ha nem mondja be,
én a magamét megcsinálom,
s ha úgy érzi, hogy átvágom,
szóljon nekem,
- nahát ez most beszólt:
hogy "Jó vagy fiú,
most ne légy hiú
és magadhoz szigorú,
ez úgy komplikált,
hogy a lelkemen áthatva
csinálj csudát.
Hát ujjaiddal nyúljál ide,
aztán ide, most emide,
és látsz majd csudát,
a lelkemen át
juttatsz tetőig el."
S nyúlva oda,
aztán oda,
aztán meg amoda,
jött a csuda,
az orgazmusa,
és azt mondta, hogy
életében nem élt ilyet,
és ezentúl engem szeret,
hogy ezentúl csakis engem szeret...
Azóta értem lobog,
most zuhanyozok
és nézem tíz ujjamat.
Nézem hol a víz megtörik,
a lábom közit,
itt most melyik arat?
Hát úgy vagyunk most mi, férfiúk,
hogy odanyúlunk, idenyúlunk,
de mit ér az, ami kimarad,
min megtörnek a vízsugarak?
Mert jó, ő tető,
aztán én is tető
és kész van mind a kettő.
De mért képzelem,
hogy ő van velem,
miközben velem van ő.
Most énbennem ő
vagy őbenne én,
de hol van a mind a kettő?
De hol van a mind a kettő?
Hol a mind a kettő?!