A legjobb vicceket egész életében
november elsején mondta el fivérem.
Fülembe üvöltött, s közben az asztalra vert:
"Ismered - kérdezte - azt, hogy egy házmester,
ki megszállott lottózó, egyszer egy kocsit nyer,
s véle egy őrangyalt, kit elgázol véletlenül? Ováá..."
"Ismered - kérdezte - azt, hogy a Móricka
éppen anyák napján a tintát megissza,
s kékszínű versekkel rontja el az ünnepélyt?"
Romlik a hallásom, fivérem tudta jól,
úgy okoskodott hát, jobb, ha közel hajol
feketéspoharak, s levesestálak fölött.
Így aztán családunk is arra kényszerült,
hogy fölemelkedjék a székről, melyen ült,
mind énfelém hajolt, hogy jobban hallják a szót.
"Ismered - kérdezték bele a fülembe -, hogy
vadászik Arisztid és jön egy nagy medve,
kit mindig eltéveszt, s az majdhogynem megöli őt?"
A legjobb vicceket az egész világon
november elsején mondta el családom,
addig míg dobhártyám egyszer csak belészakadt.
Ott ültem süketen, nézve a halakat,
hogyan is tátognak, formálnak szavakat?
Míg végül kinyögtem egyetlen szót: ismerem!
Micsoda látvány volt november elsején
megdöbbent családom, hogy ezt kinyögtem én
és, hogy azóta is ezt a szót hajtogatom:
Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem ezt.
Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem,
ismerem, ismerem, ismerem ezt.
Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem
és ki is merem már mondani, azt hogy
rég kiismertem már ezt, ismerem, ismerem ezt!
Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem,
ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem ezt.
Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem,
ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem ezt.