És a mutatványom röviden abból áll,
hogy van egy asszony és van egy fiú vagy egy lány.
És cirkuszi ponyva csak felettük a biztos fedél,
s a két torok közt kifeszül egy kötél.
Egy pillantás múlva a kötélen ott termek én
és sötét ruhában megperdülök a közepén.
A talpammal megérzek két sóhajt, egy szívdobbanást
és elrugaszkodóban mondok ott még egy fohászt, hogy:
Édeseim csak nyugodtan, szépen! Ugye nem vagyok nehéz?
Csak álljatok cövekként végig! Na, ennyi hát az egész!
A mosolyotok láttán a pára elfut majd minden szemet,
én dobbantok, szállok, ti pedig vegyetek mély lélegzetet!
Lelkeim, ennek a dolognak - hogy pontosan értsetek -
a könnyedség adja varázsát. Hát kérlek, ne lihegjetek!
Ha dobbantok, felszállok, pörgök, fogjátok fel a zuhanást,
aztán, ha túléltem, körbecsókolom majd a két véraláfutást.
E pokoli tornát nem azokért művelem,
'kik artistának készültek egykor velem,
s most páholyban lapulva zokognak mutatványomon.
Nem érettük fuldokolsz fiacskám, szép asszonyom.
Egy ellenük felnevelt ötlettel lépünk ma fel,
ha rám hagyták, megőrzöm, miattam ne vesszen el!
A szaltószabadság, hát ennyi csak, ez az egész
és nyugtassatok meg, ugye nem vagyok nehéz!?
A szaltószabadság, hát ennyi csak, ez az egész
és nyugtassatok meg, ugye nem vagyok nehéz!?